2024. március 29., péntek

Német–francia–szerb együttműködés

Németország, Franciaország és Szerbia belügyminisztériuma közös munkacsoportot hozott létre, amely olyan fontos kérdésekkel foglalkozik majd, mint például a drogkereskedelem, vagy a menekültek kérdése, jelentette be tegnap Aleksandar Vučić szerb kormányfő. Szavai szerint Thomas de Maiziere német és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszterrel megtárgyalták mindazon kérdéseket, amelyek az elkövetkező időszakban Szerbia polgárai számára fontosak lesznek.

– Szóba került a csatlakozási tárgyalások 23. és 24. fejezete is, kiváltképp az utóbbi és a vele kapcsolatos kötelezettségeink, ugyanis ez a fejezet az elsők között kerül megnyitásra és az utolsók között kerül lezárásra – mondta Vučić.

A szerb kormányfő a két belügyminiszterrel tárgyalt a kisebbségek, kiváltképp a romák helyzetéről és a természeti katasztrófák kezeléséről is. A két belügyminiszter látogatásával kapcsolatban Vučić azt is közölte, hogy nem nyomásgyakorlás szándékával érkeztek Szerbiába.

A német belügyminiszter elmondta, hogy bizalommal jöttek Belgrádba, és hozzátette, hogy közös megoldást kell találni olyan gondokra, amelyek például a polgári védelem, a szervezett bűnözés és az illegális migráció elleni harc területén jelentkeznek.