2024. március 29., péntek

Gyorsabb jegykezelés az Air Serbiánál

Az Air Serbia légitársaság tegnaptól újabb check-in pultokat nyitott meg, aminek köszönhetően gyorsabb és zavartalanabb lesz a jegykezelés és a poggyászfelvétel. Az utasok már két órával a tervezett repülés előtt el tudják kezdeni a bejelentkezést, melyet 45 perccel az indulás előtt be kell fejezniük, hogy 20 perccel az indulás előtt elfoglalhassák helyüket a repülőgépben. Ezen információkat feltüntetik a repülőjegyeken is. Az intézkedés hatására feltehetően pontosabb lesz a repülőgépek indulása és érkezése is. Az Air Serbia felkéri az utasait, hogy korábban érkezzenek a repülőtérre, hogy időben be tudják fejezni a check-int.

Dane Kondić vezérigazgató elmondása szerint az Air Serbia légitársaságnál fontosnak tartják, hogy az utasaik a megfelelő időben érkezzenek meg a kívánt úti céljukhoz. Elmondta továbbá azt is, hogy az Air Serbia 2013. október 26-a óta nemzetközi légitársaságként működik, az utasai számára a belgrádi Nikola Tesla reptérről 38 úti célt kínál Európa több országába.