2024. április 19., péntek

Nemet mondtak a gyermekmunkára

Tizenhat év alatti munkások foglalkoztatása miatt felfüggesztette egyik kínai beszállítóját a Samsung

A Samsung Electronics felfüggesztette kapcsolatait egyik kínai beszállítójával, mivel a China Labour Watch jogvédő szervezet vizsgálata szerint 16 év alatti munkásokat foglalkoztatott.

A dél-koreai óriáscég június végén befejeződött vizsgálata még nem talált problémákat kínai beszállítójánál, a dél-koreai Shinyang Engineering Co. kínai érdekeltségénél.
Egy amerikai jogvédő szervezet, a China Labour Watch múlt héten nyilvánosságra hozott jelentése szerint azonban a kínai vállalat legalább öt gyermekmunkást dolgoztatott szerződés nélkül és hiányosságokat tárt fel a többi között a bérezést, a túlórákat és a munkakörülményeket illetően is.
A Samsungnak a jogvédő szervezet jelentése alapján indított újabb vizsgálata szerint valószínűsíthető, hogy a cég gyerekeket foglalkoztatott, illetve megsértette a foglalkoztatási szabályokat.
Az esetet a kínai hatóságok is vizsgálják - írja a Samsung közleménye, hangsúlyozva, hogy a gyermekmunka terén alkalmazott zéró-tolerancia elvvel összhangban véglegesen felszámolja kapcsolatait a kínai vállalattal, ha a vádak megalapozottak.
Kínában törvény tiltja a 16 év alatti gyermekek foglalkoztatását, de a probléma időről-időre előkerül. A China Labour Watch 2000 óta ellenőrzi a kínai gyárak munkakörülményeit, a bútorgyáraktól az elektronikai cégeken át a játékgyártókig számos iparágban.
A gyermekmunka világméretű törvényi tilalma ellenére még mindig minden hatodik, azaz több mint 200 millió 5-17 év közötti gyermek dolgozik rendszeresen, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint mintegy nyolcmilliót rabszolgaként tartanak.