TÉVÉJEGYZET

Da Vincivel szárnyalva

Horváth Zsolt

2014. július 14., 15:38

Kommentek száma 0 

Állítólag Leonardo da Vinci, az itáliai származású polihisztor mondta, hogy ha egyszer megízlelted a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi, mert ott voltál fent, és oda vágysz vissza. Nos, teljes mértékben egyezem az öreg zsenivel, mivel az elmúlt esztendőkben többször is alkalmam adódott repülővel utazni, illetve a hőlégballonozást kipróbálni, s merem állítani, minden repülés a maga nemében óriási élmény, a repülőtéren való becsekkolástól kezdve a felszálláson, a repülésen át egészen a landolásig. A hőlégballon gondolájában állva pedig még inkább átérezhetjük a föld feletti méltóságteljes suhanás varázsát.

Amikor több száz, illetve több ezer méter magasból letekint az ember a tájra, még szülőhelye esetében is egy teljesen új világra csodálkozik rá. Az egyébként olykor nyomasztóan

egyhangúnak tűnő vajdasági róna is ezer csodával lephet meg bennünket, olyasvalamivel, mint amit a földhöz ragadva képtelenek vagyunk észrevenni s nem utolsósorban megbecsülni. A repülés egyetlen hátulütője „csupán” az, hogy jobb sorsra érdemes országunkban a legtöbb ember számára megfizethetetlen mulatság és luxus, ezért csak kevesek lehetnek részesei ennek a csodálatos kalandnak. A hálószobánkban, illetve nappalinkban elhelyezett varázsdoboznak köszönhetően azonban egy virtuális repülés erejéig bárki madártávlatból csodálhatja meg bolygónk szépségét. Talán ezért is oly sikeres a Da Vinci Learning (DVL) kábeltelevíziós csatorna Madártávlatból (Sky View) című műsora, amelyben lényegében a legmodernebb személyszállító repülők pilótafülkéjében, a kapitány helyében érezhetjük magunkat, s letekinthetünk az „alattunk” eltörpülő tájra. A lélegzetelállító látványról 6 nagy felbontású kamera gondoskodik, a tájban és a csodálatos felhőképekben való gyönyörködésen kívül pedig a felszállás és a landolás izgalmas pillanatainak is szemtanúi lehetünk.

A műsort „futtató” DVL csatorna különben is egyfajta oázis az utóbbi időben eléggé ellaposodott televíziós állomások sivatagában, s ellentétben a sokkal népszerűbbnek számító, de újabban mind több kétes minőségű műsorral előrukkoló infotainment (szórakoztatva oktató) csatornákkal szemben továbbra is a színvonalas, az összes korosztály számára érdekes műsorok sugárzására törekszik, hogy felkeltse az emberek érdeklődését a világ titkai iránt, illetve hogy elgondolkozzunk a televízióban látottakon.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége