2024. április 19., péntek

Megnyitotta kapuit a XII. Vajdasági Szabadegyetem

A nyitóelőadást Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke tartotta

Csütörtökön kezdetét vette a vajdasági magyar fiatal értelmiség egyik, talán legjelentősebb találkozója, a Vajdasági Szabadegyetem. A hivatalos megnyitón a kishegyesi Kátai-tanya amfiteátrumában először Varga Diósi Viola a szervezők nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Őt követte Várkonyi Zsolt, a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalának elnöke, aki a Szabadegyetemet úgy határozta meg, mint nem szokványos oktatási módot, amelynek a legfőbb hozománya a közösség fejlesztése. Mint mondta, az esemény a MNT kiemelt rendezvénye, amelynek fő célja egy új értelmiség kinevelése. Mohácsi Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere miután köszöntötte a résztvevőket és gratulált a szervezőknek, kiemelte, hogy a községi önkormányzat mindig támogatta az eseményt, és a község hálás azért, hogy a szervezők a kezdetektől fogva a Kátai-tanyát választották helyszínül. Ezután következett Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, akiről azt is megtudtuk, hogy az idén huszonötödik jubileumát ünneplő Tusványosi Szabadegyetem alapító tagjai között szerepel, és így külön kötődik az ilyen jellegű rendezvényekhez. Köszöntőbeszédét egybekötötte nyitóelőadásával, amelyben a Kárpát-medencei magyarság helyzetét igyekezett fölvázolni. Mint mondta, „az előttünk kirajzolódó kép egyáltalán nem lehangoló, sőt az elmúlt időszakban sok előremutató, figyelemfelkeltő dologra került sor”.

Németh Zsolt szerint az előttünk kirajzolódó kép egyáltalán nem lehangoló, sőt az elmúlt időszakban sok előremutató, figyelemfelkeltő dologra került sor (Fotó: Molnár Edvárd)

Németh Zsolt szerint az előttünk kirajzolódó kép egyáltalán nem lehangoló, sőt az elmúlt időszakban sok előremutató, figyelemfelkeltő dologra került sor (Fotó: Molnár Edvárd)

Vajdaság esetében Németh Zsolt úgy fogalmazott, hogy „itt a legegyértelműbb, hogy a kapcsolatokban sikerült minőségi változásokat elérni”, megemlítette a tavaly júniusi közös államfői főhajtást a csúrogi emlékműnél, ami megindított egy pozitív folyamatot, és kitért a Belgrádban megnyitott Magyar Kulturális Intézet fontosságára is. A magyarországi helyzetről beszélve fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kormányban is változásokra fog sor kerülni, példaként a külügyminiszter személyének megváltozását említette meg. A megnyitón az említetteken kívül jelen volt még Korsós Tamás, Magyarország szabadkai főkonzulja és Linka B. Gabriella, a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület igazgatója.

A megnyitó előtt Csikós Tibor, a VIFÓ elnöke, az egyik főszervező elmondta, hogy az eseményre 63 személy jelentkezett résztvevőként. Az állandó vendégeken kívül további látogatók is várhatóak, a négy nap alatt további huszonhárom személy dolgozik önkéntesként, ők zömében a VIFÓ aktivistái, négyük pedig a VaMaDiSz-t képviseli a rendezvényen. Azt is megtudtuk, hogy ezúttal két magyarországi és két erdélyi fiatal is részt vesz az eseményen.

A pénteki programban 9.30-tól a résztvevők két csoportban hallgathatnak előadásokat. A közéleti és média-munkacsoport Vizi Balázs, MTA Kisebbségkutató Intézet, kutatójának előadását hallgathatják meg az EU-bővítés és a kisebbségi kérdések témájában. A gazdasági munkacsoport tagjai pedig Nagy Viktor mérnök, közgazdász, a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók szervezete tagjának Az internet jövője, avagy az informatika gazdasági hatásai című előadásán vehetnek részt. Ezt követően Dr. Csath Magdolna, a Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kar tanárának előadására kerül sor Területi fejlesztés, határokon átívelő – Kárpát-medencei – együttműködés a magyar kiscégek között címmel. 11.30-tól mindkét munkacsoport részére bemutatkozik a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete, majd előadást tart Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnök-vezérigazgatója A vasaló nem attól meleg, hogy a ruhához dörzsölik..., avagy az innováció a siker kulcsa? címmel. 15 órától közéleti kerekasztal-beszélgetésre kerül sor Menni vagy maradni címmel. Vitaindító előadást tart Dr. Hódi Sándor pszichológus, a Széchenyi István Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet vezetője, beszélgetőpartnerei Horváth Lehel építész, népzenész, Csernik Árpád színművész és Sábity Norbert, a CEU Politikai tudományok doktori iskolájának hallgatója. Az esti programban fellép Dombóvári István, a Dumaszínház tagja és Román Szasa, a vajdasági stand up verseny győztese. Ezt 21 órai kezdettel örömzenélés és tábortűz követi.