2024. március 29., péntek

Teremtők és munkahelyteremtők

A közösségi oldalakon folyamatosan megosztanak valamit. Az információ soha nem terjedt még ekkora sebességgel. Rengeteg csacsisággal, helytelen következtetéseken alapuló teóriával találkozhatunk. Több százezren osztották meg pl. a filozófus végzettségű Nick Hanauer amerikai milliárdos gondolatait, melyek között érdekes gazdasági felvetések is vannak. Hanauert gyakran csak lököttnek tartják, a milliárdosok többsége állítólag neheztel is rá, mert hirdeti az amerikai kapitalizmus jelenlegi formájának fenntarthatatlanságát.

A milliárdos filozófus úgy véli, ha nem lesznek változások, a növekvő vagyoni különbségek miatt az Egyesült Államok – de a világ többi demokráciája is –rendőrállammá válik, vagy egy mindent elsöprő forradalomban fosztják meg a gazdagokat a vagyonuktól. Jelentősen megnőttek a vagyoni különbségek Amerikában, és ez Hanauer szerint olyan légkört, olyan társadalmi viszonyokat eredményez, amilyenek a francia forradalmat is megelőzték.

Saját milliárdossá válásának körülményeit vázolva Hanauer a következőket írja: „Nem én vagyok a legokosabb ember, akivel valaha találkoztál, de nem is a legszorgalmasabb. Közepes tanuló voltam, és az informatikához sem értek.” Nyíltan vallja, hogy nem lett volna sikeres üzletember, ha az egyik barátja jó ötletét nem segítette volna némi saját tőkével, ami aztán meghozta a nagy profitot. Más amerikai milliárdosok üzleti sikereiről is lerántja a leplet, amikor azt írja róluk, ha nem Amerikában, hanem pl. Szomáliában kezdtek volna vállalkozásba, valamennyien mezítláb állnának a poros országút mellett egy gyümölcsöspultnál. Hanauer szerint hibás az a feltevés, hogy a gazdagok pörgetik fel a gazdaságot. Saját magával példálózik: az amerikai átlagbér ezerszeresét keresi, miközben nem vásárol ezerszer annyit, mint az átlagember. „Évente csak pár nadrágot és néhány inget veszek, ahogyan a legtöbb amerikai férfi” – írja. Ezért nem jó gazdasági szempontból sem az ennyire egyenlőtlen vagyoni eloszlás, mert míg sokan nélkülöznek, másoknak annyi pénze van, amit el sem tudnak költeni.

A megoldást egy új és erős középosztály megteremtésében látja. Úgy véli, hogy azzal nemcsak a kapitalizmus túlélési esélyeit lehetne növelni, hanem mindenki jól járna, mert ha az embereknek több a pénzük, többet vásárolnak. Szerinte nyilvánvaló, hogy nem a középosztály függ a gazdagok által fizetett bérektől, hanem a gazdagok vagyonát a középosztály fogyasztásának nagysága határozza meg. Egyenesen azt állítja, téves következtetések rabjai vagyunk, ami ahhoz hasonlítható, mint amikor azt tanították, a Föld a világűr központja, és eretneknek számított, aki szerint bolygónk kering a Nap körül. Magyarra is szépen fordítható szójátékkal magyarázza, hogy a munkahelyteremtőnek kikiáltott vállalkozók magukat gyakran egyenesen a teremtőnek képzelik, holott a munkahelyeket a másik oldal, a kereslet teremti. A munkavállalóknak nagyobb béreket kellene fizetni – állítja. A hagyományos közgazdaságtani alaptétel szerint a magas bérek miatt tönkremennek a kisvállalkozók. Ezt Seattle és San Francisco példájával igyekszik cáfolni, mivel a kisvállalkozások éppen ezekben a városokban fejlődnek a legjobban, ahol a legmagasabb a minimálbér. Úgy véli, a nagy cégek maguktól is elkezdhetnék növelni a dolgozóik bérét, de ez valószínűleg nem elegendő. Állami beavatkozásra, állami minimálbér-emelésre lenne szükség. A kapitalizmus jó dolog – írja –, de irányítani kell, mert szabályozás nélkül az egyenlőtlenségek megnőnek. Ha az adócsökkentés valóban olyan munkahelyteremtő hatással bírna, mint azt egyesek állítják, a 80-as évektől errefelé az amerikai gazdaságnak úsznia kellene a munkahelyekben, de nem ez a helyzet – mutatott rá.

Sokan vállat vonnak, mondván, hogy a „lököttnek” tartott milliárdos nem az első, aki utópisztikus ötleteket propagál. A gondolatok valóban nem új keletűek. A gépkocsigyártás történelmi alakját, Henry Fordot szokás emlegetni, aki már egy évszázaddal ezelőtt rájött arra, hogy a munkások nemcsak olcsó munkaerőt jelentenek, hanem egyben fogyasztók is. Ford úgy gondolta, ha növeli a fizetésüket, vehetnek maguknak egy-egy T-modellt (egykori hatalmas szériákban gyártott népi autó), ami generálja a kereslet bővülését. Ford ezt nem csupán gondolta, meg is emelte munkásainak bérét (napi) 2,31-ről az akkoriban csillagászatinak számító 5 dollárra. Ezzel lehetőséget teremtett arra, hogy bármelyik munkása kb. fél év alatt összespórolhassa egy új Ford kocsi árát. Szerbiában pedig azért időszerű a téma, mert az új munkatörvény elfogadása, a vállalkozóknak nyújtandó kedvezmények és a minimálbér nagysága körül kialakult viták során talán segít egy kicsit világosabban látni a dolgokat.