2024. március 29., péntek

Kigyulladt a tető

A Jovan Mikić utcai tűz okát még vizsgálják

Vasárnap délután három óra körül tűz ütött ki a Jovan Mikić 12-es szám alatti épületben, ahol a Szabadkai Rádió is több évtizedig működött. A riasztást követően néhány percen belül hat tűzoltóegység érkezett ki a helyszínre és nagyjából egy óra alatt sikerült is a tetőtérben keletkezett tűzet megfékezniük és eloltaniuk, még mielőtt átterjedt volna az objektum más helyiségeire és a környező a házakra, azonban még ezt követően is sűrű fehér füst száll fel a tetőtérből.

Az esettel kapcsolatban kiadott rendőrségi közlemény szerint amint sikerült teljesen eloltani a tüzet, a szakértők azonnal nekilátnak a helyszínelésnek. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy az épület tetőszerkezete, mintegy hétszáz négyzetméternyi terület, teljesen leégett, de az épület többi része nem vált a tűz martalékává, és szerencsére személyi sérülés sem történt. Az illetékes szervek vizsgálják a tűz okát, de amíg nem készülnek el a felméréssel, addig az anyagi kár nagyságát sem lehet felmérni.