2024. április 20., szombat

Mi is az idegenforgalmi kínálat része vagyunk

Négy tartományi pályázat a turizmus fejlesztésére

Ismét pályázhatnak az érdeklődők a tartományi gazdasági, foglalkoztatási és nemi egyenjogúsággal foglalkozó titkárság által meghirdetett, a turizmus fejlesztését célzó támogatási lehetőségekre – jelentette be Miroslav Vasin tartományi gazdasági titkár a pénteken megtartott sajtótájékoztatón.

– Az idén is négy különböző lehetőség közül választhatnak az érdeklődők. Az első pályázatban összesen 30 millió dinárt különítettünk el idegenforgalmi programok megvalósítására és idegenforgalmi célú létesítmények kiépítésére. Erre az opcióra önkormányzatok pályázatait várjuk, amelyeknek 5 millió dináros önrészt kell biztosítaniuk. A pályázat október utolsó napjáig áll nyitva az önkormányzatok számára – mutatott rá Vasin.

A második pályázat az idegenforgalommal és vendéglátással foglalkozó magánvállalatok projektumainak támogatására vonatkozik. Erre a célra 18 millió dinárt különített el a titkárság, és az érdeklődő cégek pályázatait augusztus 15-éig várják, ezeknek legkevesebb 1 millió dináros önrészt kell hogy biztosítsanak.

A harmadik lehetőség szintén a turizmussal foglalkozó magáncégekre vonatkozik. A pályázat a vállalatban dolgozók képzését, reklámozási lehetőségeinek fejlesztését segítené 5 millió dinárral. A szubvencióra e hónap 15-éig pályázhatnak az érdeklődők.

Végül a negyedik pályázati opció a nonprofit szervezetek turisztikai tartalmú rendezvényeit támogatja, szintén 5 millió dinárral. Ez az lehetőség péntektől kezdve tíz napig áll nyitva az érdeklődő civil szervezetek számára.

Vasin a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy nemcsak Vajdaság, hanem az egész Szerbia területén fejlődni kezdett az idegenforgalom, a tartomány területén azonban kimagaslóak az eredmények. Kifejtette, hogy a 2012-es évvel összehasonlítva, tavaly 20 százalékkal növekedett a vendégéjszakák száma, és a rendezvények száma is nőtt. Megemlítette, hogy az önkormányzatok is tapasztalják az idegenforgalomban rejlő lehetőségeket, így ma a kisebb települések falunapjai is komoly rendezvénynek számítanak.

– Az idegenforgalmi kínálat fejlesztésével javulhatnak más iparágak mutatószámai is. Fejlődhet a kereskedelem, növekedhet a termelés, fejlődhet a környezetvédelem és az ipar – szögezte le Vasin. – Sajnos a tartomány lakóinak zöme nem hajlandó elfogadni azt, hogy ő maga, ingatlanja, udvara valójában a turisztikai kínálat szerves része. Ha tisztán tartják a házuk környékét, az utcákat, akkor a vendégek számára is sokkal impozánsabbá teszik Vajdaságot, amely aztán – mint említettem – több szempontból is nyereséges gazdálkodást eredményezhet – világított rá Vasin.

A pályázati feltételek részleteit az érdeklődők a titkárság holnapján tekinthetik meg.