2024. április 19., péntek

A fesztiválszíntér tágítása Exit módra

Az idén több helyszín lesz a péterváradi várban, menedzserképzéssel is előrukkolnak a szervezők

A következő hét csütörtökén nyitja meg kapuit az Exit fesztivál a szórakozni vágyó fiatalok előtt, immáron tizenötödik alkalommal. Mint ismeretes, ebben az évben nem csak a péterváradi várudvarra korlátozódik a rendezvény, az Exit Adventure (Exit Kaland) programsorozat keretében a négynapos újvidéki program után az érdeklődők a Budva közelében megrendezendő Sea Dance Festivalon bulizhatnak tovább, július 15-étől 17-éig.

Újvidéken ezúttal fellép egyebek mellett Gloria Gaynor, Skrillex, Damon Albarn, Suede.

Ebben az évben visszatér az Explosive Stage is, a kemény zene szerelmeseinek örömére. A fellépők között lesz az Egyesült Államok ismert kemény zenei csapatai, a Madball és a Death Before Dishonor is.

A felsoroltak mellett az érdeklődők menedzserképző műhelymunkára is jelentkezhetnek, amelyet a fesztivál szervezősége Exit Pro néven hirdet és tart meg a fesztivál alatt (július 11–12.).

A képzés résztvevői betekintést nyerhetnek abba, hogyan is kell szakszerűen fesztivált szervezni, méghozzá az ország és Európa nagyobb rendezvényeinek menedzsereitől. Az előadók között lesz Kathrin Deventer és Malcolm Hayes a Galstonbury fesztivál szervezőségétől, Szép Fruzsina, a Sziget Fesztivál programigazgatója, Hrvoje Laurenta, a zágrábi filmfesztivál menedzsere, Greg Parmley, az International Live Music Conference programigazgatója, továbbá Christof Huber a YOUEUROPE szervezettől.

Az előadók a két nap alatt körbejárják a fesztiválszervezés állomásait a vázlatírástól az anyagi keret meghatározásán át a rendezvény reklámozásáig, lebonyolításáig és értékeléséig. A kétnapos képzés arra is kiváló alkalom, hogy a hazai menedzserek tapasztalatot cseréljenek külföldi kollégáikkal, mindez kulcsfontosságú hatást gyakorolhat a szerbiai fesztiválszíntér fejlődésére.

A műhelymunka ingyenes, a szervezők a http://www.danubefestivals.net/prijava internetes címre várják az érdeklődők jelentkezését július hetedikéig.

A képzés szervezője a Dunai Fesztiválhálózat, amely tavaly alakult, három rendezvény (az újvidéki Exit és a Cinema City filmfesztivál, valamint a belgrádi Mixer programsorozat) szervezőségének tömörülésével. A hálózat célja a hazai fesztiválok fejlesztése.