2024. március 29., péntek

Tanácselnökcsere

Lemondott a kishegyesi helyi közösség tanácsának elnöke – A leköszönő tanácselnök az eredményekről, az új pedig a tervekről számolt be lapunknak

A közelmúltban új elnök került a kishegyesi helyi közösség tanácsának élére. A tanács legutóbbi ülésén egyhangúlag elfogadta ifj. Juhász Bálint lemondását és Szügyi István kinevezését a helyére. A korábbi tanácselnököt lemondásának okáról kérdeztük.

A hk-tanács legutóbbi ülésén beadtam lemondásom. Úgy éreztem, hogy ez a legkorrektebb és legfelelősségteljesebb eljárás annak tükrében, hogy idáig is Újvidéken dolgozva láttam el ezt a feladatot, viszont az új, belgrádi megbízatásom miatt nem leszek jelen napi rendszerességgel a falu életében. Azt gondolom, hogy a tanácselnöknek jelen kell lennie a folyamatokban, ezért ajánlottam fel a lemondásom. Nehéz szívvel tettem, hiszem számomra kedves megbízatásról volt szó, de azt hiszem, ez volt a leghelyesebb döntés.

Miket tart az elmúlt időszak legfontosabb eredményeinek?

Büszke vagyok rá, hogy megbízatásom alatt sikerült teljes mértékben visszaszerezni a színházépületet és a szövetkezeti otthont. 93 százalékot peres úton kaptunk vissza, a maradék 7 százalékot pedig az Agriromagna vállalat felajánlásából. Amellett, hogy a falu visszakapta, már a felújításba is belekezdtünk. Sikerült kicserélnünk a vízhálózat legproblémásabb pontjain a vezetékeket, ily módon is javítottuk a vízellátást. Új közkutat adtunk át a Lehel utcában, és sikerült felújítani a leégett Ifjúsági Otthont. Örülök, hogy európai uniós forrású projektumot valósítottunk meg a helyi közösség padlásterével, emellett akadálymentesítettük a járdákat, és egy nagyszabású fásítási akciót hajtottunk végre tavasszal. Legbüszkébb arra vagyok, hogy egy olyan csapatot sikerült építeni a helyi közösségben, amely ezután is ott marad és dolgozik. Folyamatosan tartani fogják a kapcsolatot a polgárokkal, értesülnek a problémákról, és igyekeznek megoldani azokat. Bízok benne, hogy sikeresen fognak dolgozni a polgárok érdekében – nyilatkozta Juhász.

Az új tanácselnökről elmondható, hogy komoly tapasztalatai vannak a helyi közösséggel kapcsolatban, hiszen 7 éven keresztül kommunális előadóként dolgozott ott, és egy rövid ideig mint titkár. Később más pozíciókat töltött be, de folyamatosan tartotta a kapcsolatot a helyi közösséggel, és szinte állandó jelleggel tagja volt a tanácsnak.

Úgy érzem, hogy maximálisan benne vagyok a falu életének zajlásában, és a helyi közösség tanácsával mindent meg fogunk tenni, hogy még élhetőbb és szebb legyen a településünk. Sok munka van, de sok terv és ötlet is.

Melyek a legfontosabb, folyamatban lévő projektumaik?

Javában dolgozunk a vízhálózat felújításán, és ha minden jól megy, hamarosan üzembe tudjuk helyezni a harmadik nagy kapacitású kutat is. Ez a Híd utcában lévő B4-es kút, és terveink szerint létesülni fog egy negyedik is a Verbászi út végén. A négy kút a falu négy magasabban fekvő pontján lesz. Körgyűrűbe fogjuk kötni őket, megfelelő vízmennyiséget biztosítva ezzel.

Milyen beruházások várhatók az idei évben?

Ki fogjuk cserélni a vízhálózat egy részét a Kókai és az Iparos utcákban. A vízvezetékcserét követően a Kókai utca végéig kétsávos betonutat fogunk kiépíteni, és megoldjuk az esővíz elvezetését is. Emellett szeretnénk kibetonozni a régi Sógor vendéglő előtti parkolót, ha engedik az anyagiak. Szintén pénz kérdése az elöregedett buszmegállók felújítása. A Fehér Ferenc és a Dudás Kálmán utcák sarkán szeretnénk egy új játszóteret kialakítani és védőkerítéssel körbevenni, mert ezek forgalmas utcák. Folyamatban van a felújított Ifjúsági Otthon műszaki átvétele, ezt követően olyan ifjúsági civil szervezetet fogunk találni pályázati úton, amely működtetni tudja. Ősszel meg fogjuk ismételni a fásítási akciót, aminek tavasszal nagy sikere volt a polgárok körében. Olyan kisebb beruházásokon is dolgozni fogunk, mint szemétkosarak kihelyezése.

Tanácselnökként munkája során mire fog nagyobb hangsúlyt fektetni?

A lakosságot még jobban be szeretnénk vonni a helyi közösségi életbe, vagyis komolyan oda fogunk figyelni a polgárok ötleteire, észrevételeire. A tanács támogatni fog minden jó és megvalósítható kezdeményezést, elvégre a polgárokért vagyunk – mondta el Szügyi István.