2024. március 28., csütörtök
DOMBOS FEST 2014

Négy nap a fényfal alatt

Megkezdődött a Dombos Fest – Két nap a hölgyeké, egy a nép- egy pedig a világzenéé

Csütörtök este 8 órakor hivatalosan is megkezdődött Kishegyes legnagyobb történése, a Dombos Fest. A fesztivál ez alkalommal szerényebb körülmények között, de változatlanul minőségi nép- és világzenével várja a közönséget. Az idei Dombos a fényfallá varázsolt löszfal jegyében fog telni, hiszen a Lösz vagy nem lösz című fényfestészet a fesztivál mind a négy napján fénnyel fogja megfesteni a Hegyalja utcát körülölelő löszfalat.

Horváth László: Érdekes és markáns énekesnőket sikerül megszólítani (Fotó: Molnár Edvárd)

Horváth László: Érdekes és markáns énekesnőket sikerül megszólítani (Fotó: Molnár Edvárd)

A fesztivált vendégeit Horváth László fő szervező köszöntötte és elmondta, hogy a fesztivál programjának összeállítása olyan, mint egy szerencsejáték: számba kell venni, mely művészek szeretnének jönni, kiket látnának szívesen, ki ér rá, stb. Ebben a szerencsejátékban most négy híres énekesnőt is nyert a Dombos közönsége.

– Idén érdekes és markáns énekesnőket sikerül megszólítani, úgyhogy az első két nap róluk szól. Csizmadia Anna, Harcsa Veronika, Palya Bea és Csemer Bogie elég híresek Magyarországon, érdemes a vajdasági közönségnek is bemutatni őket – mondta Horváth, majd azzal folytatta, hogy a harmadik napon a folyamatosan megújulni képes, sokszínű folkzene arcait fogják bemutatni. Ez a nap ingyenes lesz a Nemzeti Kulturális Alap támogatásnak köszönhetően, árulta el. Vasárnap a világzene kedvelőit várja a Dombos Fest.

– Fellép a roma zenét játszó Romano Drom, a Fanfara Complexa, akik egy fúvós fergetegre lettek felkérve, és Kishegyes új díszpolgára, Lajkó Félix zenekarával, vendége lesz a magyar jazz karizmatikus alakja Dresch Mihállyal – mondta Horváth, majd kiemelte, hogy négy nap különlegessége a löszfal megvilágítása, a fényfestészet lesz.

A fő szervező szavait követően a XIV. Dombos Festet a 2013-as Fölszállott a páva című vetélkedő nyertese, Csizmadia Anna és a Magyar Népzenei Nagykövetség, a FolkEmbassy nyitották meg. A megnyitót a FolkEmbassy koncertje követte, amelyben közreműködött a szintén Fölszállott a páva vetélkedőn nyertes Berecz István és Hetényi Milán vendégénekes. A fényfestészet: Lösz vagy nem lösz – Opus I.-et követően Harcsa Veronika adott Lámpafény koncertet, a fesztivál első napját pedig Wemsical – Smokey Monday afterpartija zárta.