2024. április 19., péntek

Az olasz EU-elnökség stratégiát váltana

Hat hónapos EU-elnökségi programját csak ma mutatja be Olaszország, de már előzőleg jelezte, hogy az év második felében kiemelt témaként kezeli az illegális bevándorlás és a munkanélküliség elleni fellépést. A gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzése szintén központi eleme lesz a július elsején kezdődött olasz uniós elnökségnek. Róma elnökségi programjának fontos része az ukrajnai válság kezelése és a közös energiapolitika is.

Olaszország a görögöktől veszi át fél évre az unió elnöki tisztségét, hogy 2015-től Lettországnak adja át (hat hónapra). Az unió soros elnöki tisztsége plusz jogokat nem biztosít az adott országnak, de annál több feladatot ró rá. A mindenkori soros elnök viszi ugyanis a nemzetállamok legfelsőbb politikai vezetőit tömörítő, egyszersmind az EU legfontosabb döntéshozó testületének számító Európai Tanács ügyeit mind a 28 tagállam nevében.

Mindazonáltal a fél évig tartó soros elnökség intézményének a jelentősége már jó ideje megkopott. A tisztséget betöltő állam mégis igyekszik kitenni magáért, hisz rendezvények, tanácskozások, tárgyalások miniszteri találkozók sokaságát kell lebonyolítania (saját területen) az EU-tagok képviselőinek részvételével.

Nyilatkozatában Matteo Renzi olasz miniszterelnök Európa megváltoztatásának fontosságát hangsúlyozta, amennyiben az EU tagországai valóban meg akarják menteni a sok-sok problémával küszködő ókontinenst. Európa legnagyobb veszélyének a kizárólag – és elsősorban Németország által erőltetett – kormányzati takarékoskodásra (megszorításokra) épülő válságkezelő politikát nevezte. Az uniós elnökség ideje alatt Olaszország inkább másra helyezné a hangsúlyt: a gazdasági növekedés ösztönzésére és a munkahelyteremtésre, háttérbe szorítva a takarékos és szigorú költségvetési politikát.

Az EU-ban tapasztalható magas munkanélküliségről Rómának az a véleménye, hogy a problémát nem szabad elválasztani az EU növekedési politikájától. Az olasz kormány azzal érvel, hogy gazdasági növekedést a termelékenység javításával, infrastrukturális beruházásokkal, és a közös európai energetikai piac megteremtésével lehet elérni.

Az olasz elnökség számára kiemelten fontos téma a törvénytelen bevándorlás visszaszorítása és ennek uniós ügyként való elismertetése, valamint az EU külső határainak megerősítése is.

Olaszországot az utóbbi években elárasztották az illegális migránsok. A problémával egyre nehezebben tud megbirkózni. Az idén akár rekordot is dönthet a Földközi-tengeren Olaszország  partjaihoz érkező menekültek száma: az év végére százezer fölé emelkedhet.

Róma ezért azt szeretné, ha az EU határőrizeti ügynöksége, a Frontex venné át a közös európai határ ellenőrzését, és annak költségeit is. Elképzelését Görögország is támogatja; a július 17-ei rendkívüli EU-csúcson Athén erről előterjesztést készül benyújtani.