A szarajevói merénylet századik évfordulója kapcsán a történészek, a politika után fokozott érdeklődést mutató polgártársaink, de az egyszerű emberek is többet beszélnek az egykori eseményekről, boncolgatják az I. világháború kitörésének okait.
Amíg az egységes Jugoszlávia létezett, addig az egykori eseményekről, a háborúról és okairól a pártállam által kialakított álláspontot hirdették. A II. világháború után születettek többnyire hittek is az egységes délszláv eszmét szem előtt tartó ideológiában. Mostanra megváltozott a helyzet. Valamennyi utódállam saját (hivatalos) nézeteket alakított ki az I. világháborúról. A különböző megítélésekre sokban hatottak a közös múlt gyakran merőben eltérő magyarázatai, de az 1990-es évek történései is. A történészek nemritkán egymásnak ellentmondó álláspontokat képviselnek. Az egykori délszláv államok tankönyveiben is eltérő megítéléseket olvashatunk a nagy világégés okairól. A magyarázatokat sokszor a napi politika és az ideológiai háttér tükrében fogalmazzák meg.
Az utóbbi időben egészen szokatlan, eddig kevésbé ismert fejleményekből kiinduló magyarázatok is napvilágot láttak. Ha viszont a tények tükrében próbáljuk meg egy kívülálló szemszögéből vizsgálni az eseményeket, olyan érzésünk támadhat, nem mellébeszélés, mikor egyesek a történelem ismétlődését emlegetik.
Amikor a háború előzményeiről értekeznek a történészek, abban általában egyetértenek, hogy a világégést megelőző időszak gazdasági és technológiai fejlődése tette lehetővé, hogy az öldöklés, a gyilkolás ipari méreteket öltsön. A géppuska, a harci gázok, a harckocsi és egyéb „műszaki újdonságok” bevetésével vált ezt lehetővé. Ha viszont a gazdasági indítékait vizsgáljuk, a történészek többsége is megegyezik abban, hogy a több mint 15 millió ember halálát okozó, négy éven át tartó kíméletlen küzdelem a korabeli gyarmat- és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért zajlott. Az imperializmus kezdeti korszaka volt ez. A birodalmi státus megszerzéséhez, valamint a gazdasági növekedés fenntartásához szükség volt új piacok bevonására.
Az Osztrák–Magyar Monarchia a háború végére szétesett. Magyarország elveszítette területének kétharmadát, lakosságának több mint a felét. A német birodalomépítés illúziója is szertefoszlott. Történészek szerint azonban a háborút lezáró békeszerződések igazságtalanságai vezettek a II. világháború kitöréséhez. Ma már olyan véleményeket is olvashatunk, hogy nem is volt két világháború. A második csupán az elsőnek a folytatása volt – egy kis tűzszünet után –, egy gazdasági világválsággal megspékelve.
A XIX. század végén – a tudomány és technika rohamos fejlődése következtében – gyors ütemben bővült az ipari termelés. Az új nyersanyaglelőhelyek és piacok megszerzése az államok további (gazdasági) fejlődésének előfeltételévé vált. Európa országai közül ekkor a legtöbbnek még voltak gyarmatai. Az Osztrák–Magyar Monarchiának, az éppen önállósuló balkáni államoknak, valamint Svédországnak, Norvégiának és Svájcnak nem volt. A legnagyobb érdekeltségekkel Nagy-Britannia és Franciaország büszkélkedhetett, de Olaszország, sőt Spanyolország is fontos észak-afrikai területeket birtokolt. Németországnak voltak ugyan kisebb afrikai, valamint jelentéktelennek számító óceániai gyarmatai. Ezek azonban nem álltak arányban a XIX. század második felében rohamosan bővülő gazdasági erejével. Az 1880-as évek végén kezdett világossá válni, a kőolaj lesz a jövő energiaforrása. Előtte az ipar inkább a szénre alapozott, a petróleumot csak lámpák világítóanyagaként használták. Időközben a belső égésű motorokat is felfedezték, ezzel megjelent a hatékonyabb meghajtás a benzinre alapozva. Mindez fokozta az olajlelőhelyek fontosságát. A németek már 1888-ban belekezdtek a Berlin–Bagdad-vasútvonal építésébe a Deutsche Bank vezetésével. A Berlin–Bagdad-vasútvonal szavatolhatta volna a kőolaj szállítását. Ezen az úton Ausztria–Magyarország fontos bázis volt. A vasút útjában fizikailag csak Szerbia állt.
Az Isztambul-vonalat akarták ugyanis meghosszabbítani, amire megkapták az egész Közel-Keletet magában foglaló Oszmán Birodalom támogatását is. Megindult a versenyfutás az angolokkal, akik Irán és a mai Irak területén az olajkitermelés jogát már megszerezték. A Berlin–Bagdad-vasútvonal megakadályozása angol érdek volt. Bizonyos vélemények szerint a Ferenc Ferdinánd trónörökös elleni merénylet mögött is az angol titkosszolgálat állt. Az eredeti cél pedig a vasútvonal kiépítésének megakadályozása volt. A Berlint Bagdaddal összekötő vasút megépítése Nagy-Britanniát, a világ legnagyobb gyarmatbirodalmát azzal fenyegette, hogy létrejöhet egy német irányítás alatt álló hatalmas ipari térség. Nehéz nem észrevenni, mennyi párhuzam vonható a mostani történésekkel. Bizonyos szemszögből úgy tűnhet, az I. világháború máig sem fejeződött be…
