2024. április 16., kedd
ÓBECSE–TÖRÖKBECSE

Energiatermelés szemétből

Vuk Radojević, Óbecse és Saša Šućurović, Törökbecse polgármestere a múlt héten arról írt alá szándéknyilatkozatot a szlovák Green eko vállalattal, hogy a két község egyikében szemétégetőt építenek ki.

Óbecsének és környékének is komoly környezetvédelmi gondot jelent a Botra szeméttelep, amelynek a szanálására évek óta készül az önkormányzat, és jelenleg is folyamatban van egy ehhez kapcsolódó projektum megvalósítása. Radojević szerint ezzel a háromoldalú megállapodással nemcsak a kommunális szemét problémáját sikerülne végre hatékony módon megvalósítani, hanem a tervezett szemétégetővel lehetőség nyílik elektromos és hőenergia termelésére is, Šućurović pedig azt emelte ki: a helyi szeméttelepek idővel meg fognak szűnni és a szemetet regionális hulladéklerakókba kellene majd szállítani, ami megduplázza a költségeket.

– Első lépésként el kell mennünk Norvégiába, hogy lássuk, hogyan működik egy ilyen üzem, hiszen mindkét önkormányzat felelősségteljesen áll hozzá a probléma megoldásához. Törökbecse Szerbiában elsőként bízott meg külföldi kommunális céget a településekről történő szemétszállítással, most hasonló lépésre készülünk, de Óbecsével közösen – mondta Šućurović.

A pozsonyi székhelyű Green Eko szemétfeldolgozással és megújuló energiafelhasználással foglalkozik Csehországban, Szlovákiában és a Balkánon, technológiájukat immár 45 éve alkalmazzák, és állításuk szerint működésük megfelel mind az EU-s, mind az amerikai követelményeknek. Világszerte csaknem ezer ilyen üzem működik, a legtöbb Norvégiában, Svédországban és Dániában.

Pavel Durčak, a Green Eko egyik tulajdonosa szerint a leendő szerződés aláírása után másfél évvel kezdhetné meg a működését a szemétégető.