2024. március 28., csütörtök

Közmunka a közszférában

Alternatív büntető szankciók alkalmazásáról írt alá nemrégiben együttműködési megállapodást Óbecse önkormányzata és az óbecsei alapbíróság és szabálysértési bíróság, ennek értelmében a közvállalatokban, a közintézményekben és a helyi közösségekben közmunkát végezhetnek majd az elítéltek.

Viljem Hrast, az igazságügyi minisztérium alternatív szankciók osztályának vezetője ebből az alkalomból elmondta: modern büntetőjogi rendszer nem létezik alternatív szankciók nélkül, és a közmunka az egyik leggyakrabban alkalmazott büntetés, ami három évig terjedő börtön, pénzbírság, gazdasági vétség és szabálysértés esetén jelenthet alternatívát, de kiskorúaknál is lehet alkalmazni. Snežana Bašić, az óbecsei szabálysértési bíróság elnöke szerint a március elsején életbe lépett szabálysértési törvény kiküszöbölte azokat a hiányosságokat, amelyek miatt korábban nem lehetett alkalmazni ezt a büntetési lehetőséget, ami egyébként önkéntes alapú.

A napokban egy az alternatív büntető szankciókról szóló megállapodást a törökbecsei önkormányzat is aláírt az óbecsei alapbírósággal és a nagybecskereki szabálysértési bírósággal. Mirjana Istrat, a nagybecskereki szabálysértési bíróság elnöke kihangsúlyozta: a pénzbüntetéssel és néhány napos börtönnel büntethető kisebb szabálysértések esetén azok az elítéltek, akik társadalmilag nem jelentenek veszélyt és nem tudják kifizetni a kirótt pénzbüntetést, ezt a humánusabb alternatív büntetést is választhatják. A rendszer alkalmazása érdekében Nagybecskereken megalakult az alternatív büntető szankciók alkalmazásával foglalkozó iroda is.