2024. április 19., péntek

Szükség van magyar rendőrökre

Hamarosan módosulhat a kapcsolható mezőgazdasági eszközök bejegyzésére vonatkozó szabályzat

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője csütörtökön három, a vajdasági magyarság számára fontos témáról tárgyalt Nebojša Stefanović belügyminiszterrel. Elsőként a rendőrképzés pályázatának elbírálásáról beszélgetettek, nyilatkozta Pásztor lapunknak. Emlékeztetőül, idén márciusban jelent meg a pályázat 480 új rendőr képzésére. A 480 rendőrből hatvanat a nagykikindai, harmincat pedig a szabadkai rendőrparancsnokság területén fognak alkalmazni. Ezekben a napokban kezdődik a jelentkezők meghallgatása, ezért Pásztor arra kérte Stefanovićot, közös erővel igyekezzenek elérni, hogy javuljon a magyarság részaránya a rendőrség kötelékében.

– Tudjuk, hogy az elmúlt években mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozva elutasították a nemzeti kisebbségek képviselőinek pályázatát. Ezzel a gyakorlattal végső ideje lenne szakítani, annak érdekében, hogy a rendőrség állományának összetétele tükrözze a lakosság nemzeti összetételét – fogalmazott Pásztor.

A felek a kis értékű lopások témáját is körbejárták. A VMSZ még tavaly márciusban benyújtotta törvénymódosítási javaslatát, amelyben azt indítványozzák, hogy az 5 ezer dinárnál kisebb értékű lopások esetén is hivatalból üldözzék az elkövetőket és szabálysértési eljárás induljon ellenük. A VMSZ azt indítványozta, hogy ezekben az ügyekben a szabálysértések esetében a legszigorúbb büntetés legyen kiróható, ami 30 ezer dináros pénzbírságot, vagy hatvan nap elzárást jelent. A törvénymódosítási javaslat egyelőre nem került napirendre, ugyanakkor ez is részét képezi a VMSZ és a Szerb Haladó Párt közötti koalíciós szerződésnek, emelte ki Pásztor, aki Stefanovićtyal közös álláspontot képvisel azzal kapcsolatban, hogy nagyon rövid időn belül fel kell mérni: a törvénymódosítási javaslat továbbra is a párté legyen, vagy inkább a kormány terjessze a köztársasági parlament elé. Pásztor reményét fejezte ki, hogy a VMSZ elképzelése hamarosan törvény formáját ölti.

A találkozó harmadik témája az úgynevezett kapcsolható mezőgazdasági eszközök bejegyzése volt. Az állam jelenleg egy, az élettel köszönőviszonyban sem lévő szabályzat mentén elvárja a termelőktől, hogy jegyeztessék be a fizikailag nem regisztrálható mezőgazdasági kapcsolható eszközöket, illetve pénzbírsággal, a gépjárművezetői engedély bevonásával bünteti a gazdákat. Ez ellehetetleníti a mezőgazdaságból élő családok életét, hiszen pótolhatatlan bevételkiesést okoz, jegyezte meg Pásztor, mondván: Stefanovićtyal egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy végső ideje lenne módosítani a vonatkozó minisztériumi szabályzatot.