2024. április 20., szombat

A lovak bűvöletében

Az idén is hatalmas tömeget mozgatott meg a Vajdasági Vágta – Az esemény, amely újra népszerűvé teszi a lovas sportot
Vajdaságban nagy népszerűségnek örvend az ügetőverseny

Vajdaságban nagy népszerűségnek örvend az ügetőverseny

Talán nincs még egy olyan tömegrendezvény Vajdaságban, mint a Vajdasági Vágta. Az idén második alkalommal tartották meg, és a látogatók száma ezúttal is meghaladta a tízezret. Ez is azt bizonyítja, hogy még mindig a tudatalattinkban él a ló iránti szeretet, ami egykor híres lovas nemzetté tett bennünket, magyarokat. Sajnos manapság egyre kevesebb a ló, a mezőgazdaságból teljesen kiszorították őket a gépek, a versenyló tartása pedig nem olcsó mulatság.

Több mint tízezer látogatója volt a II. Vajdasági Vágtának

Több mint tízezer látogatója volt a II. Vajdasági Vágtának

Székely Tibor hagyományőrző huszárezredes, a vágta kapitánya mégis úgy véli, hogy a vajdasági lovassportnak van jövője, s ebben a vágtának is komoly szerep jut.

– Ismervén az itteni lóállomány helyzetét, azt hiszem, hogy a jövőt illetően a vágtának nagy a jelentősége. Nemcsak az emberek összetartása, hanem az itteni lósport újbóli felvirágoztatása érdekében is. Úgy érzem, hogy a vajdasági lovassportnak nagy segítségre van szüksége, bár nem csak az itteninek. Magyarországon, akár csak itt, kevés a ló, és kevés a jó származású. Ennek vannak gazdasági és idegenforgalmi vonatkozásai, és az egyéni vállalkozók hozzáállásának függvénye is. Azt hiszem, mégha apró lépésekkel is, egyre népszerűbb a lovassport. Már van egy olyan komoly anyag, amelyre lehet építeni a jövőt. Én abban bízom, hogy a gazdák és a vállalkozók fantáziát látnak ebben, és támogatni fogják, hogy Vajdaságban is látványos nemzeti sporttá fejlődjön – mondta. A huszárezredes szerint egyre több fiatal érdeklődik a lovak iránt, s talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy újra lovasnemzet legyen a magyar.

A vágta megfelelő lehetőség ahhoz, hogy kinyilvánítsuk a ló iránti szeretetet. Gondoskodik erről az esemény gazdag lovasprogramja is. Erről Bunford Tivadar, a vágta szervezőbizottságának tagja számolt be lapunknak.

– Voltak Magyarországról lovasidomárok, akik Puszta-ötöst mutattak be, meg egy kis ízelítőt adtak, hogy a pusztákon hogyan dolgoznak a csikósok. Vajdaságban nagyon népszerű az ügető, ebből három futamot is tartottunk. A fogathajtás kategóriában bevezettünk egy olyan futamot, a szinkron ketteshajtást, amely még Szerbiában nem volt. Ebben két ló van befogva a kocsi elé, és két versenyzőnek két azonos pályán ugyanazokat az akadályokat kell legyőznie. Ez időre megy, de egyben ügyességi verseny is. E verseny nehezebb változata a szinkron négyeshajtás, amikor négy ló van befogva – mondta el Bunford, majd arról is beszámolt, hogy a vágta egyik fő célja a lovassport népszerűsítése.

– Valamilyen szinten azért hoztuk a Nemzeti Vágtát Vajdaságba, hogy népszerűsítsük a lovassportot, hogy minél több fiatalt ragadjon meg az az érzés, hogy milyen jó lóra ülni. Bízom benne, hogy elérjük a célunkat, biztató tény, hogy a tavalyi Vajdasági Vágta óta Vajdaság-szerte egyre több helyen tartottak futamokat – tudtuk meg Bunfordtól.

Az idei vágta is jó hangulatban és a ló bűvöletében telt el. A számos lovas program mellett azért két zenés produkciót láthattak a rendezvény résztvevői. A Felszállott a páva vetélkedő győzteseinek, a topolyai Cirkalom néptáncegyüttesnek és a Csalóka zenekarnak, valamint a budapesti Operettszínház művészeinek: Faragó Andrásnak, Langer Somának, Sass Évának és Gróf Grétának a fellépése ugyancsak elnyerte a közönség tetszését.

Ezek után nem marad más hátra, mint az, hogy szurkoljunk a három továbbjutónak, Nagy Norbertnek, Davidovity Dejánnak és Kósa Majának, akik képviselni fogják Vajdaságot a VII. Nemzeti Vágtán Budapesten.

Nyitókép: Vajdaságban nagy népszerűségnek örvend az ügetőverseny