2024. március 29., péntek

Séta a meleg büszkeség napja alkalmából

Erős rendőri jelenlét mellett pénteken a meleg büszkeség napja alkalmából Belgrád központjában több tíz LGBT-aktivista, valamint civil szervezetek, nemzetközi szervezetek és nagykövetségek képviselői gyűltek össze. A gyülekezés, illetve az azt követő séta a főváros központjában incidensek nélkül zajlott le. Szolidaritásuk jeléül a résztvevők ellátogattak az 1997-ben bőrfejűek által halálra vert Dušan Jovanović roma kisfiú emlékére felállított emlékműhöz.

Nevena Petrušić esélyegyenlőségi biztos felszólalásában rámutatott, hogy az LGBT közösség helyzete világszerte javult, ám tagjainak továbbra is a diszkrimináció legkülönbözőbb formáival kell szembesülniük. Ami Szerbiát illeti, a homofóbia túlságosan elterjedt és egyetlen olyan nap nem telik el, hogy ne értesülnénk újabb incidensekről, amelyeknek az LGBT közösség valamelyik képviselője az áldozata, mondta Petrušić, majd reményét fejezte ki, hogy a pénteki összejövetel a büszkeségnapi felvonulás előszobája.

Gordana Stevanović köztársasági ombudsmanhelyettes szintén abbéli reményének adott hangot, hogy a szerbiai LGBT közösség idén megtarthatja a büszkeségnapi felvonulást, hiszen mint mondta: minden polgárnak joga van a gyülekezésre.

Lazar Pavlović, a Gay-Straight Alliance elnöke azzal indokolta, hogy a meleg büszkeség napja alkalmából idén a romákkal való szolidaritást választották témául, mert a romáknak ugyanúgy erőszakkal kell szembesülniük, mint az LGBT közösségnek.