2024. március 29., péntek

A Chelsea elleni gálamérkőzéssel nyit az új FTC-stadion

Augusztus 10-én a 2012-es Bajnokok Ligája-győztes, az előző szezonban BL-elődöntős, 2013-ban pedig Európa Liga-győztes Chelsea elleni gálamérkőzéssel nyitja meg kapuit a Ferencváros új stadionja.

    Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. elnök-vezérigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a találkozó szervezése több hónapos munkát igényelt. Hozzátette, a londoni klubbal kötött szerződés értelmében - amelynek anyagi részletei nem publikusak - José Mourinho együttese a legerősebb keretével érkezik majd Magyarországra.
    A találkozóra július 14-én kezdődik meg a jegyek árusítása, a mérkőzésre pedig csak azok válthatnak belépőt, akik regisztrálják magukat az új arénába. Az első három napban csak azok a szurkolók vásárolhatják meg jegyüket, akik érvényes bérlettel rendelkeznek az új szezonra, ők harmincszázalékos kedvezményt kapnak majd a Chelsea elleni összecsapásra. A pontos jegyárakról később ad tájékoztatást a klub.
    Az 1905-ben alapított Chelsea története során négyszer nyert angol bajnoki címet, legutóbb 2010-ben végezett a Premier League élén. A londoni klubot 2003 nyarán vásárolta meg az orosz milliárdos Roman Abramovics, aki azóta több száz millió eurót költött új játékosokba, így világsztárok sora igazolt a Stamford Bridge-re.
    A mostani keret is rendkívül erős, számos futballista jelenleg is a brazíliai világbajnokságon szerepel. A klub első nagy nyári szerzeménye a spanyol Cesc Fabregas volt, aki több mint harminc millió euróért a Barcelonától került az együtteshez.