2024. március 29., péntek

Kompiláció vagy plágium?

Nem csupán a közvélemény fölháborodását váltotta ki Szerbiában a plágiumbotrány, amely során egy magánegyetem rektorának tudományos fokozatát, illetve az általa mentorált, jelenleg miniszteri tisztséget betöltő férfiú doktori értekezésének hitelességét kérdőjelezték meg, hanem az ország kormányfője is állásfoglalásra kényszerült. Célkeresztben a plágium vádja áll, a lemondott rektor esetében a disszertáció megléte, sőt címének, témájának beazonosítása is kétségkeltő. Legalábbis a sajtó szerint.

A jól emlékezők tudják, Magyarországon is föllángolt a plágiumbotrány, jóval korábban, el egészen az államfő tudományos címének elvitatásáig.

Nem is kívánok foglalkozni ezzel a témával, hiszen elmondta, megírta már mindenki az erre vonatkozó véleményét, azt viszont mégis idekörmölném, hogy ehhez hasonló problémákkal helyi szinten is szembesülünk. Akár önkormányzati tisztségek terén, ahol például osztályvezetőről derült ki, hogy olyan külföldi egyetem diplomájával helyezkedett el, amilyen oktatási intézmény nem is létezik. Ügyeskedés a pozícióharcban. Tisztességtelen, etikátlan, le kell vonni, és viselni a következményeket.

Most viszont az újságírói szakma berkeiből merítenék.

Reggel szólt egyik kiválóan tehetséges, több médiumnak több nyelven dolgozó kollégám, nem mellékesen egykori tanítványom, hogy az egyik helyi hírportál egy az egyben átveszi írásaimat napilapunk honlapjáról. Megnéztem, igaz. Örültem is neki, olyan archívumot készített, ahol – bár csupán informatív jellegű – írásaimat visszakereshetem. Szerintem nincs is ezzel baj: a szerb nyelvű portálon magyar nyelven is elérhető az információk egy része.

Amíg egy másik médiumban voltam alkalmazásban, egyik kétdiplomás igazgatóm váltig hajtogatta, hogy ami fölkerül az internetre, az közpréda, így az ott megjelent információk is szabadon fölhasználhatók. Az ő utasítása volt az is, hogy a nyilatkozatokból, interjúkból nem szabad a rádión kivágni a mekegéseket, nyögéseket, nyeléseket, szóismétléseket, bakikat, tilos megszépíteni az alany közlési képességét. Jó ez az elv, de nem mindig érvényesíthető, nem mindig célravezető, nem mindig azt a hatást éri el, amit a riporter szeretne. Ám van benne valami: mindenki vállalja megnyilatkozásának tartalma mellett annak formáját is.

De itt az információk egyik médiumról másikra másolása. Etikus? Szerintem a közpréda valóban közpréda, de a betyárbecsület azt diktálja, hogy átvételkor jelezzük a forrást, ha a szerző kilétét akár nem is. A taglalt esetben egy olyan portálról van szó, amelyen eddig egyetlen saját szerzői írás nem jelent meg (most sem), saját forrásai nincsenek, így nem is kukkantottam bele, amíg a kolléga nem szólt, hogy immár magyar rovata is van, amihez tudomása szerint a működtető minisztériumi támogatást is nyert. Ilyetén már kissé sántít a dolog, a portál nem önzetlenül szolgálja a köz érdekét, hanem közpénzekért, úgy, hogy más médiumoktól eltulajdonítja azokat az információkat, amelyekért azok, ha vékonyan is, de fizettek a szerzőknek. Nevezhetnénk az ilyen kompilációt valamiféle másodközlésnek vagy hírösszesítésnek, amire a világ internetes felületein mindenütt van példa, és ezek az oldalak remekül szolgálják a tájékozódást, magam is naponta átfutom némelyiket. Csakhogy az ilyen hírcsoportosító oldalak nem csak közlik a szövegek forrását, hanem egyenesen átirányítanak a cikkeket eredetileg közlő honlapokra.

Persze mi, újságírók se lehetünk szemforgatók. Köztudott, hogy kollegiális körökben megosztjuk egymással információinkat, fotóinkat, különösen, ha egy időben több esemény is zajlik, amelyek mindegyikére fizikai képtelenség lenne eljutni. Az ilyen információcsere természetesen szerzők, illetve szerkesztőségek közti megállapodáson alapul, és az úgynevezett szerzői műfajokra nem érvényes, noha ötletet azokból is lehet meríteni, valahogy úgy, miként a szépirodalomban is történik. Az író sok mindent elolvas, és olvasmányélményeiből kompilál, fordulatokat, ötleteket, perspektívákat, sőt akár mondatokat sajátít ki, hiszen takarózhat a posztmodern megengedő elvével. Az újságírói szövegeket átvevő is takarózhatna, ha bár egyszer, bár valahol megjelölné az eredeti forrását.