2024. április 18., csütörtök

Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza

Sikerrel zárult az idei Tiszavirág Fesztivál is

Az elmúlt hétvégén mintegy 2–3000 zentai és környékbeli lakos látogatott el a II. Tiszavirág Fesztiválra, vett részt a fellépők koncertjein, kóstolta meg a borutca kiállítóinak isteni nektárjait, és egyedül, vagy pedig baráti társaságban tett egy sétát a rendezvény idejére hangulatosan kidiszített Tiszavirág- sétányon, illetve a folyó partján. Pénteken este, a rendezvénysorozat nyitónapján a Sarkantyú citerazenekar, a Zentai Fúvószenekar, a Funky Boys formáció és a törökkanizsai Recycle Bean együttes szórakoztatta a közönséget, akik a hűvös este ellenére igencsak szépszámban vettek részt az eseményen. Másnap, szombaton már a délelőtti órákban elkezdődött az ünnepi kavalkád.

Ugyanis ekkor szervezték meg a hagyományos felszereléssel halat fogók, vagyis a retro-horgászok versenyét, és a zentai kajakklub szervezésében ekkor rajtoltak el a Tiszavirág Regatta nemzetközi kajakverseny résztvevői is. A Tiszavirág sétányon pedig ekkor divatbemutatót is szerveztek.

A délutáni órákban ismét kinyíltak a fesztivál borutcájában kiállító zentaiak és környékbeli borászok bódéijai is, amelyek előtt sokan kóstolgatták a jobbnál-jobb borokat, az

az időközben megéhezők pedig kedvezményes áron halászlével plyeszkavicával, lángossal csillapíthatták éhségüket, amelyet úgyszintén jutányos áron kínált sörrel,

űdítőitalokkal moshattak le. A kora esti órákban a rendezvény színpadán is elkezdődtek a fellépések. Elsőként Dér Zsolt, csantavéri hegedűművész bűvölte el produkciójával a közönséget, utána pedig a helybéli The Mojo Roosters zenekar fergeteges blues zenével nyügőzte le a jelenlévőket. A fesztivált hivatalosan Ceglédi Rudolf, a község polgármestere nyitotta meg. Aki beszédében többek között kiemelte, hogy A Tisza a történelem során mindig jelentős tényezője volt az Alföldnek, meghatározta a partján élő emberek mindennapjait, s egyben reményének adott hangot, hogy A Tisza nemzetközi hajózási útvonallá nyilvánításával remélhetőleg megnövekszik a vízi szállítás, ennek köszönhetően pedig csökkenhet a teherautó-forgalom a folyót körülvevő településeken, valamint ez a döntés az idegenforgalom szempontjából is jelentős lehet. Zenta korszerű kikötőiben ugyanis eddig viszonylag kis forgalom bonyolódott le, de ez a jövőben változhat.

–Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza – tartja a régi mondás. Mi csak remélni merjük, hogy a sok-sok idegenbe szakadt zentait is visszahúzza a szíve a szőke folyó mellé. Ez az egyik célja a Tiszavirág fesztiválnak, hogy alkalmat teremtsünk a hazalátogatásra, a másik, hogy turistákat csábítsunk ide, és nem utolsósorban, hogy mi, akik itt élünk, jól érezzük magunkat, kikapcsolódjunk egy kicsit a mindennapok gondjaiból jegyezte meg a beszédében a zentai polgármester.

Ezután a fesztivál fénypontjaként a zentai hajó- és csónaktulajdonosok, kajakosok fáklyás felvonulása következett, a közvetlenül a folyó partján pedig repülő kívánságlámpásokat eresztettek a magasba a zentai fiatalok. Az este folytatásában az óbecsei Fingerbang zenekar rockzenei és rhytm and blues klasszikusokkal táncoltatta meg a fiatalokat és az örökifjakat, majd pedig retro-zenei bulival zárult az idei fesztivál. A rendezvénysorozat ideje alatt nem maradtak hoppon a focivébé követői sem, az egyik helybéli kábeltelevíziós szolgáltatónak köszönhetően ugyanis a rendezvény ideje alatt kivetítőn keresztül volt követhető a világraszóló sportesemény.