2024. március 28., csütörtök
JUGOREMEDIJA

Nem fizet az állam

A nagybecskereki Gazdasági Bíróság tegnap elvetette a helybeli Jugoremedija gyógyszergyár, a Luxol farmacija és a Penpharm vállalatok, valamint a gyógyszergyár 354 egykori dolgozójának és kisrészvényesének a keresetét, amelyet Szerbia Köztársaság, a Privatizációs Ügynökség és a Központi Értékpapír-kezelő ellen nyújtottak be. Azt követelték tőlük, hogy a gyógyszergyár elrontott magánosítása miatt szolidárisan 12,2 milliárd dináros kártérítést fizessenek nekik. Számításaik szerint ugyanis ekkora kár érte őket, miután 2002-ben a Jugoremedija vagyonának a 42 százaléka Jovica Stefanović Nini niši üzletember kezébe került.

A kártérítési keresetet két évvel ezelőtt nyújtották be a belgrádi Gazdasági Bírósághoz, amely hosszas halogatás után közölte, hogy nem illetékes az ügyben, így a tárgy átkerült a nagybecskereki bíróságra. A tegnapi, alig kétórás első tárgyaláson Gordana Kocić bírónő lezárta az ügyet, és meghozta az elsőfokú ítéletet, amellyel elutasította a keresetet, a megjelentekkel pedig közölte, hogy az ítélet megindoklását írásos formában majd később juttatja el nekik.

– Váratlanul ért bennünket, hogy egy napon kezdődött a tárgyalás, és ugyanaznap megszületett az ítélet is. Két évet vártunk arra, hogy elkezdődjön, és azt reméltük, hogy alkalmunk lesz bizonyítani igazunkat a bíróság előtt. Sajnos ezt a bírónő elvetette, érzésem szerint azt üzente a közvéleménynek, hogy a részvényeseknek nincs jogukban kártérítést követelni. Tekintettel arra, hogy Szerbiában ez az első ilyen per, ez egyfajta üzenet is a többieknek, hogy ne próbálkozzanak ehhez hasonlóval – nyilatkozta az ítélethirdetés után Branislav Markuš, a Jugoremedija egykori dolgozója és kisrészvényese.

Ezek után a kisrészvényeseknek nem marad más hátra, mint az, hogy kihasználják a további jogi lehetőségeket, utána pedig – ha arra szükség lesz – a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljanak.

Slobodan Tomić belgrádi ügyvéd, a Jugoremedija jogi képviselője a tegnapi tárgyaláson javasolta Jovo Bakić, Vesna Pešić és Vladimir Ilić szociológusok meghallgatását az ügyben, hogy ezáltal jobban megvilágítsák a privatizáció szociológiai-politológiai aspektusát, elemezve a Jugoremedija esetével foglalkozó megjelent szövegeket. Zoran Kovrlija nagybecskereki vagyonjogi ügyészhelyettes azonban ezt ellenezte, akárcsak a Központi Értékpapír-kezelő ügyvédje is. Ez után a bírónő – a felperesek többi indítványával együtt – ezt a javaslatot is elvetette.

A védelem azzal érvelt, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az állami szervek törvénytelenül jártak el, vagy hogy az állam törvénytelenül meggazdagodott volna a Jugoremedija magánosításából. Szerintük maga a perindítvány sem világos, nem tudni, hogy mi okozta a kárt, és miben rejlik a vádlottak felelőssége. A vádképviselő szerint viszont kulcsfontosságú bizonyíték az, hogy a Kereskedelmi Bíróság megsemmisítette a Jugoremedija privatizációját.

A tárgyalás végén Gordana Kocić bírónő felvetette a bíróságon kívüli egyezség lehetőségét, ezt azonban az alperesek képviselői elutasították. Ezután meghozta az ítéletet, melyben megalapozatlannak ítélte, és elvetette a keresetet.

A tulajdonos és a dolgozók közötti csaknem négy évig tartott viszálykodása után a belgrádi Kereskedelmi Felsőbíróság és a Privatizációs Ügynökség törvénytelenségek miatt megsemmisítette a Jugoremedija magánosítását. Esetük szerepel az EU által közzétett 24 gyanús szerbiai privatizációs ügy között. Az újraindulás sikeresnek ígérkezett, de mutatóik egyre rosszabbodtak, stratégiai partnert sem találtak. Emiatt 2012 decemberében csődeljárás indult ellenük. Jelenleg a gyárat az újvidéki Union Medic társaság bérli.