2024. április 20., szombat

Az élhetőbb életért

Kishegyesen szakmai konferenciát tartottak a szociális szolgáltatásokról – A találkozó egyik fő célja az együttműködés előmozdítása volt

Tegnap délelőtt a kishegyesi helyi közösség padlástermében szakmai konferenciát tartott a Nők Kishegyesi Fóruma. Az összejövetelnek Szociális szolgáltatások Kishegyes községben volt a címe, és részt vettek rajta Kishegyes község önkormányzatának, a Topolya és Kishegyes Községi Szociális Védelmi Központnak, Ada és Törökbecse szociális központjainak, valamit a község területén működő civil szervezeteknek a képviselői.

A szakmai konferenciára a Házi betegápolás és kisegítés szolgálatának fenntarthatósága Kishegyesen elnevezésű projektum keretén belül került sor, számolt be lapunknak Zsidai Erzsébet, a Nők Kishegyesi Fóruma elnöke. A projektumnak ez volt a negyedik állomása, amelyen egy asztalhoz ültették a szociális központok, az önkormányzat és a civil szervezetek képviselőit.

A konferencia fő célja, hogy ismertessük a civil szervezetek által nyújtott szociális szolgáltatásokat, valamint serkentsük az együttműködést a különböző szervezetek és intézmények között. Fontos, hogy ne ellenséget lássunk egymásban, hanem partnert. Emellett szeretnénk meggyőzni a politikumot, hogy mi jó dolgot csinálunk, és az ő támogatásukkal, valamint a szociális központ szakmai tudásával olyan szolgáltatásokat tudunk nyújtani a község lakosainak, amik sokkal élhetőbbé teszik számukra az életet – mondta el Zsidai, majd hozzáfűzte: a konferencia témáit igyekeztek úgy összeállítani, hogy azok átfogó képet alkossanak a községben elérhető szociális szolgálatatásokról.

A konferenciát Lukács Klára, az önkormányzat szociális ügyekkel megbízott tanácstagja nyitotta meg, majd Zsidai bemutatta a Házi betegápolás és kisegítés szolgálatának fenntarthatósága Kishegyesen projektumot. A fogyatékkal élő gyerekek számára nyújtott szolgáltatásokról Papp Julianna, a bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Társulat elnöke és Slavka Popić, a szenttamási Biser Mentálisan Visszamaradott Személyeket Segítő Társaság képviselője tartottak előadást. A gyerekek és felnőttek családi elhelyezéséről Nagymélykúti Kiskovács Ildikó, a Topolya és Kishegyes Községi Szociális Védelmi Központ képviselője beszélt, a falugondnokság lehetőségeiről a házi betegápoló és kisegítő szolgálatában pedig Ric Gábor, a szabadkai Caritas képviselője és Zsidai Erzsébet tájékoztatott. A konferencia keretében bemutattak egy kisfilmet is, ami a falugondnokság intézményéről szól. Az eseményt a Trag Alapítvány és az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Hivatal (USAID) támogatták.