2024. április 19., péntek

A Dél-Alföldön és Vajdaságban is egyre nagyobb probléma a vízhiány

A mind sűrűbben jelentkező éghajlati szélsőségek miatt a Dél-Alföldön és Vajdaságban is egyre nagyobb problémát okoz a vízhiány és az aszály – közölte Fiala Károly, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) projektumvezetője hétfőn Szegeden egy konferencián.

Hozzátette: ezért a vízgazdálkodás tervezése a korábbinál sokkal komplexebb megközelítést igényel. Ezt a munkát segítette az uniós támogatással megvalósult 630 ezer eurós költségvetésű kutatási program, amelyben az Ativizig mellett a szegedi és az újvidéki egyetem munkatársai vettek részt – mondta a szakember a projektum eredményeit bemutató konferencián.

A kutatók többek között az elmúlt hatvan év magyarországi és szerbiai hidrometeorológiai és talajvízadatait vetették össze. Kiderült, hogy amíg az éves csapadékmennyiség csupán kismértékben csökkent, az átlag-hőmérsékleti értékek mintegy egy fokkal emelkedtek. Míg az időszak elején a téli félév átlaga negatív volt, ez pozitívvá vált, ennek következtében jelentősen növekedett a párolgás és csökkent a hómentes napok száma. A nyári félévben pedig egyre gyakoribbá váltak a hőségnapok – tudatta a projektumvezető.

A magyar és szerb szakemberek a talajnedvesség-mérő hálózat és a meteorológiai adatok összevetésével vizsgálták a csapadék és a talajvíz közötti kapcsolatot, feltérképezték a folyók lefolyásviszonyainak változását, új műszereket szereztek be a kis vízfolyások vízhozamának pontos mérésére, és meghatározták, mely területek lehetnek alkalmasak az esetleges vízvisszatartásra – közölte Fiala Károly.

A projektumvezető elmondta, a következő lépésként az Alsó-Tisza jobb parti, mintegy 5500 négyzetkilométeres területére a helyi talajadottságot és a területhasználatot is figyelembe vevő aszályérzékenységi térkép készül. Ez alapján a talajvízviszonyok, a hőmérséklet- és a csapadékadatok figyelembevételével riasztási rendszer dolgozható ki, amely lehetővé teszi a gazdálkodók számára, hogy lépéseket tegyenek az aszálykárok mérséklésére.