Egyetemi oklevéllel rendelkezni Szerbiában nem jelenti azt, hogy az illető sikeresen tud majd végezni egy adott munkát. Ez a megállapítás abban az esetben is érvényes, ha állami egyetemen diplomázott, szorgalmasan tanult, és minden osztályzatot a leckekönyvben az utolsó elzsibbadt hátizomig megérdemelt.
Ez sajnos oktatási rendszerünk gyengeségéről árulkodik, amely szalagon gyártja a használhatatlan kádert. Mindezt figyelembe véve, nem világos, hogy a politikusok miért használják föl befolyásukat, pénzüket és idejüket arra, hogy (leghamarabb) a kései harmincas éveikben diplomázzanak, majd ezután gyorsan doktori titulushoz is jussanak.
Szép lenne, ha mindez az ifjúi vagy leányálom, a szülői kívánság beteljesülését, vagy annak a közmondásnak a beteljesülését jelentené, miszerint az ember addig tanul, amíg él. Sajnos, legtöbbször nem erről van szó.
A gyanús egyetemek bélyegzőivel és még gyanúsabb professzorok aláírásaival ellátott papírok nagyjainknak arra szolgálnak, hogy megindokolják kinevezésüket valamelyik közvállalatba, jobb esetben minisztériumba. Az, hogy középiskolai osztálytársaik csak tudatlanságukról emlékeznek rájuk, egyetemista kollégáik pedig egyáltalán nem emlékeznek rájuk, mert sohasem jártak előadásokra, egyáltalán nem zavarja őket. Nekik megvan az a famózus papírjuk, amelyen szükség vagy szeszély szerint ott írja okleveles vagy dr.
Az sem számít, hogy amikor megszólalnak, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy fogalmuk sincs, miről beszélnek, és hogy eredményeik egyáltalán nem felelnek meg akadémiai rangjuknak. Ők a legkevésbé sem szégyenlik magukat.
De térjünk vissza a kommentár legelejére. Ugyanúgy, ahogyan a diploma nem garantálja azt, hogy valaki képes lesz elvégezni egy adott munkát, a diploma hiánya sem jelenti azt, hogy valaki ne lenne képes betölteni bizonyos politikai tisztséget. Ezért, politikus urak, igazgatók és a többi köztisztségviselő, mutassanak föl eredményeket, és senki sem fogja önöket egyetemi diplomájukról kérdezni. A jugónosztalgikusok azt mondják majd, hogy akkor éltünk a legjobban, amikor egy lakatos vezetett bennünket. Őt, még ha merték is volna, valószínűleg sohasem kérdezik meg, miért nincs egyetemi végzettsége.
