2024. április 20., szombat

Elkerülhető a bér- és nyugdíjcsökkentés

A kormány igyekszik elkerülni a fizetések csökkentését, ám a közszféra kiadásainak csökkentése megkerülhetetlen az állami szektor hatékonyságának növelése érdekében – nyilatkozta Dušan Vujović gazdasági miniszter a közszolgálati televíziónak.

A tárcavezető elmondta, hogy a kormány csak végső esetben döntene a bérek és nyugdíjak csökkentéséről, inkább az állami vállalatok más kiadásain igyekszik majd takarékoskodni.

– A közszférában több helyen is csökkenteni tudjuk a kiadásokat, több milliót megtakarítva, úgy, hogy a bérek és a nyugdíjak érintetlenek maradjanak – szögezte le Vujović.

A tárcavezető rámutatott, hogy kiemelkedő fontossággal bír a csőd- és a privatizációs törvény meghozatala, valamint a Telekom magánosítása.

– A két törvényt mielőbb meg kell hozni, hiszen kb. 170 olyan cég gondjaira nyújtanának gyors megoldást, amelyekben a termelés már évek óta stagnál a magánosítás miatt. A törvények életbe lépésével a problémás cégek gondjai gyorsabban és sikeresebben oldódnának meg – húzta alá a tárcavezető.

Végül a miniszter azt is hangsúlyozta, hogy szerinte nem lesz recesszió az országban, mivel a külföldi befektetők hisznek abban, hogy Szerbia felkészült a komoly gazdasági változásokra. Vujović azt is elmondta, hogy szerinte az év végéig kb. négy-öt komoly üzleti projektum alapjait fogják lefektetni külföldi üzletfelekkel.