2024. április 20., szombat

A Mibrasé lett az Agroživ

Kevesebb munkással, de újraindul a baromfihús-feldolgozás Bégaszentgyörgyön

Miután a Mibras vállalat kibérelte a csődbe jutott bégaszentgyörgyi (Žitište) Agroživ baromfi-feldolgozó vállalat által eddig használt létesítményeket (a Živinoplus három vladimirovci baromfitelepét és a verseci inkubátorközpontot), a bégaszentgyörgyiek további sorsa immár a belgrádi társaságtól függ. Ezt Mitar Vučurević Bégaszentgyörgy polgármestere jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján. Tudomása szerint már ma délelőtt tíz órakor az Agroživ bégaszentgyörgyi létesítményeibe látogat a Mibras küldöttsége, hogy hozzáfogjanak a termelés újraindításához. Első lépésként beszélgetést szerveznek a dolgozókkal és a vállalat szakszervezeti vezetőivel.

– Tudomásul kell venni, hogy újraindulásról van szó, és hogy az Agroživben irreális volt a dolgozók száma (1200–1500). Számunkra most az a legfontosabb, hogy a termelés újrainduljon, amit Željko Milošević, a Mibras vezérigazgatója is megígért. Tudomásom szerint 450-500 személyt szándékoznak foglalkoztatni, elsősorban az eddig dolgozók soraiból. A jelenlegi helyzetben véleményem szerint ezzel meg lehetünk elégedve, hiszen egy hasonló kapacitás, mint amilyen a ptuji Perutnina 450 dolgozóval termel annyit, mint az Agroživ annak a háromszorosával – mondta Mitar Vučurević (SZHP), aki az utóbbi két évben többször is bírálta az Agroživ SZSZP-hez közel álló vezetőségét.

A munka nélkül maradt dolgozók számára szociális programot készít a szerbiai kormány és a Srbijagas, amelynek a tulajdonában volt 2011 óta az Agroživ. Ugyancsak a Srbijagas közreműködésére lesz szükség az elmaradt öthavi bérek kifizetése ügyében is. Dušan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója ezzel kapcsolatban a minap azt mondta, hogy erre csak az Agroživ számlájának a feloldása után kerülhet sor. Ő is bírálta a vállalat vezetőségét. A Srbijagas 27 millió eurót ruházott be az Agroživba (amely 2010-ben került a tulajdonukba), az államtól pedig további ötmillió eurót kaptak. Hogy ekkora támogatás mellett sem bírtak kilábalni a válságból, az szerinte elsősorban a társaság vezetésének a tehetetlenségéről tanúskodik. Felrótta a dolgozók magas számát is. Az Agroživ válsága tavaly kezdődött, a bérek késése miatt az idén többször is sztrájkoltak a dolgozók, útzárlatok is voltak.

Stanko Vlaisavljević, a bégaszentgyörgyi Turisztikai Egyesület igazgatója bejelentette, hogy az Agroživ csődje ellenére sem mondják le a hagyományos Csirkefesztivált (Chiken Fest), amelyet az idén nyolcadszor tartanak meg július 4-e és 6-a között.