2024. április 20., szombat

Munka huszonnégy gyakornoknak

A NIS és Nagybecskerek város együttműködése

Ivan Bošnjak, Nagybecskerek (lemondásban levő) polgármestere és Andrej Šibanov, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) vezérigazgató-helyettese tegnap szerződést írt alá a nagybecskereki városházán, melynek köszönhetően a vállalatban 24 gyakornok meghatározott időre kap munkát. A leendő gyakornokok mindannyian a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat hivatalának nyilvántartásában szerepelnek.

A polgármester kihangsúlyozta, hogy a gyakornokok fizetésének a felét a város költségvetéséből biztosítják. A szerződés aláírásánál jelen volt Mirjana Bogdanović, a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat nagybecskereki hivatalának ügyvezető igazgatója és Milan Vesković, az Újvidéki Egyetem rektora.

Ivan Bošnjak elmondta, hogy a szerződés alapján 19 felsőfokú képzettséggel rendelkező gyakornok kap majd egy évre munkalehetőséget, öt kezdő pedig középfokú képesítéssel, kilenc hónapig dolgozhat a NIS-ben. Mint megjegyezte, a gyakornokoknak alkalmat adnak a bizonyításra, és aki él vele, annak lesz esélye arra, hogy folytassa a munkát a társaságnál.

Andrej Šibanov emlékeztetett, hogy a NIS – amióta átvette a Gazprom Neft – összesen 673 fiatalnak biztosított munkalehetőséget. Közülük 119-en nagybecskerekiek. A helyi önkormányzattal való együttműködésnek köszönhetően a vállalat fiatal szakembereket kap, akik szakmai továbbképzésük után biztosítják a NIS további fejlődéséhez szükséges szakkádert. Bejelentette, hogy a NIS hamarosan hasonló szerződéseket ír majd alá Vajdaság Autonóm Tartománnyal és Pancsova várossal is. Ezeknek a szerződéseknek köszönhetően az év végéig összesen 150 fiatal jut majd (meghatározott időre) munkahelyhez.

A nagybecskereki műszaki középiskola tavaly ősszel együttműködési memorandumot írt alá a NIS-szel, melynek értelmében az iskola kettőtől hat hónapig tartó továbbképzést szervez a kőolajipari vállalat részére. A középfokú szakmai képzés folyamán 350 személy sajátíthatja el a kőolajiparban szükséges szakmákat (kőolaj- és gázkitermelési operátor, furatkutató operátor, hegesztő, lakatos, fémesztergályos stb.). A képzésben az iskola tanárai mellett a NIS szakemberei is részt vesznek.