2024. április 19., péntek

A meggy ünnepe

Hétvégén számos program várta a bácsfeketehegyi meggynapok vendégeit – Hamarosan egy nemzetközi program is foglalkozik a feketicsi meggyel

Péntektől vasárnapig tartott Bácsfeketehegy egyik legfontosabb eseménye, a meggynapok. Idén került XI. alkalommal megrendezésre, és X. alkalommal tartották egyszerre a falunappal. A 10 éves jubileum mellett még egy évfordulót ünnepeltek a bácsfeketehegyiek, kerek egy esztendeje, hogy önálló fajtaként ismerték el a „feketicsi meggyet”, a Primát.

– A mezőgazdasági titkárság felismeri, hogy az ilyen jellegű rendezvények megrendezése megtartó erővel és hagyományőrző szereppel bír, ezért pályázati úton támogatjuk őket. A feketicsi meggy kapcsán elmondhatom, hogy az eredetvédés nagyon fontos, és nagy előrelépés, hogy önálló fajtaként ismerték el – nyilatkozta a bácsfeketehegyi meggy és meggynapok jelentőségéről Molnár Viktor, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes.
A rendezvénysorozat pénteken az ovisok karneváli felvonulásával kezdődött, este pedig a kruščići művelődési egyesület mutatott be egy szerb nyelvű gyermekelőadást a színházteremben. Szombaton Bojtos Béla, a helyi közösség tanácsának elnöke nyitotta meg a meggynapokat, s a megnyitó keretén belül testvértelepülési szerződést írt alá Dragan Đukićtyal, a Golubinci helyi közösség képviselőjével. Szombaton megszámlálhatatlan esemény zajlott: Szakácsné Kozári Piroska, pécsi képzőművész tárlatának megnyitója, a Horkai meggyes és a Lódi Vinum látogatása, pálinkabíráló bemutató a Bede Róbert gyümölcsösében, este pedig kétnyelvű művelődési műsor a Feketics Művelődési Egyesület tagjainak, valamint az iskolások és az ovisok fellépésével. Ezen a műsoron  zsúfolásig megtelt a színházterem és minden produkciót nagy taps kísért. A tanácselnök ekkor adta át az iskolásoknak kiírt rajz- és fogalmazási pályázat nyerteseinek járó elismeréseket, valamint A falu legszebb háztájéka díjakat. Idén Nada Vukićević lett ez az első. A művelődési műsort utcabál és tűzijáték követte a művelődési ház előtt.
Szombaton a strandon is egész napos program zajlott: babgulyásfőző verseny, meggymaglövő verseny, zsákban ugrálás, kötélhúzás, íjászbemutató, élőzene és barátkozás. Este DJ Bobo tartott fergeteges Balkán-partit. A babgulyásfőző versenyen az idei évben 13 csapat vett rész, és szoros harcban az általános iskola tanítónénijeinek csapata lett az első, Tarkov Irén vezetésével.
A meggynapok szakmailag legfontosabb eseménye prof. dr. Vladislav Ognjanov előadása volt, aki a Prima meggy korszerű termesztéséről beszélt, s elmondta, hogy ebből a kiváló tulajdonságokkal bíró meggyből számos minőségi termék készül. A bácsfeketehegyi meggy lesz az alapja egy komoly európai projektumnak, amelyben több, mint 10 ország vesz részt. A Prima és a belőle készült termékeket tulajdonságait fogják alaposan kivizsgálni, pl. gyógyászati szempontból is, mondta el dr. Ognjanov.
A rendezvénysorozat utolsó napján ünnepi istentiszteletre került sor a református templomban, délután pedig Falunapi Kézilabdatorna zajlott a Jadran Kézilabdaklub szervezésében. Este magyar nyelvű művelődési műsor zárta a rendezvénysorozatot, amelyen fellépett a Feketics M.E., az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Társulat és bácsfeketehegy magyarországi testvértelepülésének, Ruzsának a művelődési egyesülete.
A XI. Bácsfeketehegyi Meggynapok és X. Bácsfeketehegyi Falunap rendezvénysorozat megszervezésében részt vett a helyi közösség, a Feketics Művelődési Egyesület, a Zöld Dombok Környezet- és Közösségfejlesztési Szervezet, a bácsfeketehegyi Gazdakör, a Hestia Nők Egyesülete, a Nikola Đurković Általános Iskola, a Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény, a Jadran Kézilabdaklub, az Udruženje Mladih, az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Társulat, a Vöröskereszt Kishegyes községi szervezete, az Önkéntes Véradók Egyesülete, Kishegyes község és a Vállalkozók Egyesülete.