2024. április 16., kedd

Füst, bab, jó hangulat

A temerini Vodomar 05 Ökoközpont szervezésében a hétvégén megtartották a sorrendben X. Temerini Babfesztivált és babfőző versenyt, amelyen mintegy 200 csapat versenyzett.

A jubiláris X. Babfesztivál programja csütörtökön kezdődött a művelődési központ képtárában, ahol a gyermekek babbal kapcsolatos munkáit mutatták be. A pénteki program 16 órakor kezdődött az Etno és az Édes utcák megnyitójával. Az esti, hét órakor kezdődő zenés műsorban közreműködött a Flashback Humor, a Playboys és a Sveti Gral együttes. Az est fénypontja a Van Gogh együttes koncertje volt, amelyre tíz óra körül került sor. Éjfélkor hagyományosan tűzijáték zárta a műsort.

Szombaton, június 7-én kezdődött a benevezettek babfőző versenye. A babfőzés után 12.30 órakor kezdődtek a síksági ügyességi játékok, ezután a Bin Bend, 16 órától a trombitazenekar szórakoztatta a látogatókat, majd következett a tombola húzása. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjkiosztásra 19 óra körül került sor.

A győztes a járeki Stari podrum csapata lett, a második a Vesela kulača társasága, akik Horvátország hat helységéből érkeztek, a harmadik a temerini rendőrállomás gárdája, a negyedik helyezett csapat nem jött átvenni a díjat, az ötödik pedig a bácstóvárosi (tovariševói) Vojvodina focicsapata lett.

Az első helyezett csapat 100 ezer dináros jutalomban részesült, a második helyezett csapat díja 50 ezer, a harmadiké pedig 30 ezer volt. Tíz-tízezer dináros jutalomban részesült a negyedik és az ötödik helyezett.

A rendezvénynek a verseny mellett humanitárius jellege volt, a nagy üstben főtt bablevesből 4000 adagot osztottak szét, amelyet a látogatók önkéntes adomány ellenében fogyaszthattak. Az idei adományokat Mijailović Márk gyógykezeltetésére és az árvízkárok enyhítésére fordítják.

A babfesztivál a Daire Bend koncertjével zárult.