2024. március 28., csütörtök

Megerősödött VMSZ

Nyilas Mihály polgármester: a program nem változik

Május 27-én, Magyarkanizsán a Vajdasági Szociáldemokrata Liga bejelentette, hogy a továbbiakban nem kíván a Vajdasági Magyar Szövetséggel és a Demokrata Párttal együtt alkotott koalícióban részt venni. Döntésük előzménye, hogy a két képviselőjük közül egyikük a közelmúltban átigazolt a VMSZ-hez, kilépésüket a koalícióból pedig munkájuk ellehetetlenítésével indokolták. A VMSZ helyi szintű erősödése kapcsán az önkormányzat további működéséről Nyilas Mihály polgármestert kérdeztük.

Egy évvel ezelőtt még mindhárom koalíciós partner a jó együttműködésről nyilatkozott. Az elmúlt időszakban voltak-e előjelek, amelyek arra utaltak, hogy még sincs minden rendben?

– A mi meglátásunk az, hogy végig minden rendben volt, jó volt az együttműködés, stabilan működött az önkormányzat. A változások nem azért következtek be, mert valami rosszul működött volna, hanem az erőviszonyok változtak meg. A VMSZ jelentősen erősödött minden szinten, itt Magyarkanizsán is. A VSZL súlya kezdetektől fogva igen kicsi volt, hiszen csak két képviselője volt a testületben. Munkájuk viszont semmilyen módon nem volt ellehetetlenítve, csak tőlük függött tehát, hogy annak milyen eredményei lesznek.

Ha minden rendben volt, akkor váratlanul érte önöket a kilépésük híre a koalícióból?

– Egyáltalán nem ért váratlanul, hiszen a két képviselőből egy átigazolt a VMSZ-hez és csak egy képviselőjük maradt, amivel a Liga súlya még kisebbé vált. Már mi is fontolgattuk, van-e értelme őket a koalícióban hagyni. A Liga megkönnyítette a dolgunkat döntésével.

Az utóbbi időben több községi képviselő is úgy döntött, hogy a továbbiakban a VMSZ színeiben kívánja folytatni a politizálást. Feltehetően a párt befolyásának országos szintű erősödése is közrejátszott abban, hogy helyi szinten is növekszik a népszerűsége. Mi erről a VMSZ álláspontja?

– A VMSZ minden szinten történő erősödése azt idézte elő, hogy öt községi képviselőnk, habár nem így kezdték munkájukat a képviselő-testületben, a VMSZ-ben folytatja a politizálást. A 29 tagú képviselő-testületben a 22 képviselő alkotta hatalmi többséget két éve a VMSZ 11, a DP 9 és a Liga 2 képviselője alkotta, most pedig a VMSZ 16 és a DP 6 képviselője. A hozzánk, a VMSZ-be igazolt öt képviselő közül négy más pártbeli tagságáról mondott le, egy pedig függetlenként jött, előzőleg ellenzéki volt. Úgy gondolom, mindannyian belátták, hogy azokat a főleg helyi célokat, amelyek megvalósítását a választóik rájuk bízták, csak a VMSZ-ben tudják érvényesíteni. A mi álláspontunk pedig az, hogy ilyen helyzetben nyitottnak kell lennünk, tehát jó juhászként kell viseltetnünk, aki összeszedi a nyáját. Mi egy magyar párt vagyunk, ezért a VMSZ minden vajdasági magyar felé nyitott, aki elfogadja a VMSZ programját, még ha esetleg előzőleg más pártban is politizált. Persze van kivétel is, amely azokra vonatkozik, akik a múltban ártottak a VMSZ-nek.

Mire számíthatnak azok a képviselők, akik átigazoltak?

– Ebben a maximum még két évig tartó ciklusban biztosított a képviselői helyük, van lehetőségük tehát dolgozni és bizonyítani. Utána meglátjuk.

A koalíciót most jelenleg két párt alkotja. Hogyan folytatódik a továbbiakban a munka? A munkaprogramot megváltoztatja-e az erőviszonyok átrendeződése?

– A legutóbbi képviselő-testületi ülésen az új erőviszonyok alapján alakult a tárcák felosztása és az önkormányzati szerepvállalás. A VMSZ a polgármesteri mellett megkapta a képviselő-testület elnöki és a polgármester-helyettesi tisztséget is. A Községi Tanácsban a VMSZ-nek öt tagja van, a DP-nek kettő.

A programunk nem változik, hiszen a község megfelelő vezetésére, a helyi gondok megoldására irányul és itt nincs változás. Eltelt két év, az elkövetkező hetekben értékeljük, mit sikerült megvalósítanunk. Abból, ami nem sikerült, mit lehet megvalósítani a következő két évben. Lesz, ami nem valósulhat meg a pénzhiány miatt. Biztosan folytatjuk viszont a fontos beruházásokat, különösen azokra fordítva a hangsúlyt, amelyek már folyamatban vannak, mint amilyen az épülő kanizsai buszállomás vagy a horgosi művelődési ház.

Mi lesz azokkal a területekkel, amelyekért eddig a VSZL felelt?

– Ezeket a területeket a VMSZ vette át, itt konkrétan a sportról és az ifjúságról van szó. A DP-től átvettük a környezetvédelmi és a szociális szférát. Úgy gondolom, hogy olyan személyek kapták pártunkban ezeket a tárcákat – a horgosi Krekuska Róbert, a kanizsai Berec Sándor és a kispiaci Szarapka Ede –, akik helyt állnak ezeken a fontos területeken.

A VMSZ eddig is a vezető erő volt a községben. Most megerősödve és nagyobb szerepvállalással még nagyobb felelősség hárul ránk, de a magyar érdekképviseletet mindenek elé helyezve, felvállaljuk ezt.