2024. április 19., péntek

A gyermekjátékok jegyében

Miloš Vučević, Újvidék polgármestere szerdán a városházán fogadta az 57. Zmaj játékok résztvevőit. A rendezvény június 8-áig tart, a gyermekeket és a fiatalokat érdekes program várja.

– Nagy büszkeséggel kijelenthetem, mi vagyunk az 57. Zmaj játékok házigazdái. A rendezvényt nagyon sok előkészület előzte meg, sok munkát fektettek a kivitelezésébe, ennek köszönhetően gazdag műsor várja majd a gyermekeket és a fiatalokat. Olyan értékekkel ismertetik meg a legfiatalabbakat, amelyek elősegítik, hogy sokáig gyermekek maradhassanak. Ez a szellemiség jellemző azokra az emberekre, akik a Zmaj játékok mellett nőttek fel évről-évre. Biztos vagyok abban, hogy július első fele Újvidéken a Zmaj játékok jegyében zajlik, melynek során a Zmaj Jovina és a Duna utca gyerekricsajtól lesz hangos – mondta a polgármester, majd hozzátette, az önkormányzat mindent megtesz a jövőben is, hogy megőrizze a Zmaj játékok hagyományát.

Dušan Pop Đurđev, a Zmaj játékok igazgatója megköszönte a polgármester támogatását, valamint azt, hogy a hagyományokhoz híven, fogadta a résztvevőket a városházán.

Az idei Zmaj fesztiválon több mint 100 előadást láthatnak az érdeklődők, amelyet 8000 gyermek és 70 művész készít. Az elkövetkező napokban a rendezvény keretében előadásokat, műhelymunkákat, interaktív fellépéseket, kiállításokat szerveznek. A programok ingyenesek.