2024. április 17., szerda

Elkelt a monostorszegi hajógyár fele

Két funkcionális egységként bocsátották nyilvános árverésre a fennmaradásáért hosszasan küzdő, korábban a Terratrede Rt. tulajdonát képező, csődeljárás alatt álló monostorszegi Brodoremont hajógyárat. A zombori VIP Csoport ebből az egyiket kezdőáron megvásárolta, így birtokába kerültek az épületek, a földterület, a fölszerelés és a járművek. Mindezért 30 millió dinárt kellett fizetnie. A másik egységet képező, befejezetlen tankhajó iránt, amit 38 millió dináros áron hirdettek meg, nem akadt érdeklődő.

A VIP konzorcium már 2012 végétől érdeklődött a monostorszegi hajógyár megvásárlása iránt, és akkor legalább ötven személy munkába állítását helyezte kilátásba, akik főleg kivitelre dolgoznának. Akkor az is elhangzott, hogy komoly külföldi cégek is érdeklődést mutatnak, hogy részesei legyenek egy új Brodoremont létrehozásának Monostorszegen.