2024. április 20., szombat

Az EP-ben is a pénz beszél

Fellélegezhet az unió, a múlt héten véget ért az európai parlamenti választás (EP), amelyen az előrejelzésekkel ellentétben nem taroltak az euroszkeptikus, uniógyűlölő erők. Igaz, az EU ellenségei eredményesen gyarapították táborukat az EP-ben, de még így sem lesz beleszólásuk a fontos döntésekbe. Az EU megválasztott ellenfelei egy dolgot mégis megtehetnek: jó pénzért ágálhatnak majd kenyéradó gazdájuk, az unió ellen.

Az EP hivatalos székhelye Strasbourg, de Brüsszelben is ülésezik. Az intézményben nem csak az EU-párti, hanem az unióellenes képviselők is jól keresnek. Mindegyik EP-tag havi bruttó bére 8020,53 euró. A közösségi adó és a járulékok levonása után ebből 6250,37 euró marad, vagyis ez számít egy „hétköznapi” EP-képviselő havi nettó alapbérének. Ennél azonban mindannyian (jóval) többet kapnak, hiszen különböző juttatásokban is részesülnek, amelyek a munkájuk teljesítésekor adódó kiadások fedezésére szolgálnak.

Általános költségtérítésként további havi 4299 eurót tehetnek zsebre. Ebből a pénzből az EP által rendelkezésre bocsátott saját iroda fenntartásának a költségeit fedezhetik. Brüsszelben legfeljebb két kis szobát használhat a képviselő irodaként: az egyik a titkárnők és a titkárok, a másik a politikus számára van fenntartva. Strasbourgban egy iroda jár, de itt beépített kanapé is van, mely ágyként használható, ha a képviselőnek a sok munka miatt ott kellene aludnia.

A képviselők utazási költségtérítés címén szintén hozzájuthatnak egy csinos összegű kiegészítéshez. Az utazás költségeinek megtérítése az uniós főváros (Brüsszel) és az EP hivatalos székhelye (Strasbourg) közötti ingázásért is jár. De csak akkor, ha a politikusok legfeljebb business osztályú repülőjegyet, vagy első osztályú vonatjegyet váltanak, és ezt bizonylattal igazolják. Az autóval utazók kilométerenként fél euróra számíthatnak. A távolság és az utazás időtartama függvényében átalányjuttatásban is részesülnek.

Az EP abban az esetben is fizetheti az utazás költségeit, ha a képviselő munka jellegű ügyben egy másik országba megy. Az erre szánt összeg legfeljebb évi 4243 euró lehet fejenként.

Hazai terepen akár 24 olyan oda-vissza utat is szervezhetnek maguknak, amelyek költségeit ugyancsak az EP állja. Ezek 304 eurós napidíjjal fedezett utazások, ráadásul a pénz számlák és egyéb bizonylatok bemutatása nélkül jár.

Az EP-képviselőknek más előnyük is származik abból, hogy megválasztották őket. A strasbourgi parlament állja például az orvosi kiadásaikat is. Az uniós honatyák 63 éves koruk után nyugellátásra is jogosultak; járandóságuk jó részét az EP költségvetéséből utalják.