2024. március 29., péntek
TEKE-VB, BRNO

Világcsúcs és három bronz

A fiatal Kovačićnak érmet jelentett az új rekord sprintben – Érmes Zavarkó és a Bárány–Anđelković kettős is

Szerbia ifjúsági válogatottja összesen hat érmet szerzett a Brnóban zajló teke-világbajnokságon, s szerdán ezt a felnőttek még három bronzzal „fejelték meg”. A legfényesebb az összes medál közül azé az Igor Kovačićé, aki a negyeddöntőben 240 fával megdöntötte a felnőtt- és az ifivilágcsúcsot sprintben. E mérkőzésen a román Mihalcioiut győzte le 2:0-ra, de a másik románnal, Lupuval már nem bírt, aki a rádobásban 23:22-re győzte le. A másik ágon is volt érdekeltség, hiszen Zavarkó Vilmos játszott ott, aki alaposan megverte a zentai származású magyar válogatottat, Zapletán Zsombort (136:92, 110:104), az elődöntőben viszont kikapott a klubcsapattársától, a szlovák Ivan Čehtől, aki végül meg is nyerte a számot, miután a rádobásban 22:19-re verte meg Luput.

– Még a sprint megkezdése előtt mondtam Zavarkónak, hogy ráhajtok a világcsúcsra. A Mihailcioiu elleni mérkőzés már érmet jelenthetett, így beleadtam apait-anyait, és sikerült. Nem vagyok csalódott azért, mert nem sikerült döntőbe jutnom, hiszen ez életem első felnőtt egyéni érme, s szépen csillog ez is – nyilatkozta Kovačić, Zavarkó pedig így értékelte saját teljesítményét: – Semmi extrát nem nyújtottam, s ezt ügyesen kihasználta Čeh. Pedig nem is ez volt a legrosszabb teljesítményem szerdán, hanem a lengyel Konopka elleni, de szerencsére ott még nyerni tudtam. Čeh egyébként szinte tökéletesen játszott, győzelme teljesen megérdemelt.

A szerbiaiak közül fellépett még Daniel Tepša, őt a második fordulóban a boszniai Paštar ütötte ki.

A nők mezőnyében Jasmina Anđelković és Zorica Barać a második körig jutott, miután a rajton a szlovén Savićot, illetve az olasz Pfattert győzték le, de ezután a német Schneider és a magyar Méhész Anita megállította őket. Méhész egészen a döntőig menetelt, de ott egy fantasztikus, tekében nem túl gyakori kétezres közönség várta, amely ellenfelének, a hazai Vaverkovának szurkolt. Nem is hiába, mivel a cseh 1:1 után óriási csatában, két szétdobásban (23:23, 24:20) nyert, amit az ottani tévé élőben közvetített! A bronzérmeket itt az osztrák Schweizer és a horvát Maričić érdemelte ki.

A vegyes párosok versenyében is kijutott az örömből, mivel Bárány Csongor és Jasmina Anđelković szintén felállhatott a dobogóra. Ők a rajton a lengyel Lajtke–Kieliba kettőst, majd a szlovén Strelec–Bajzelj és a horvát Kovačević–Trklja duót győzték le, az elődöntőben pedig csak szétdobásban veszítettek a későbbi világbajnok Tímár Edina–Kiss Norbert kettős ellen. Az addig fantasztikusan játszó Jasminának ugyanis majdnem szó szerint kiesett a golyó a kézéből, csak két fát ütött le, s ezzel eldőlt minden. A magyarok a fináléban a Vaidahazan–Lupu román párost verték meg. A másik szerbiai páros, Renata Vilov és Goran Ostojić a második körig jutott, ott az osztrák Plamenig–Rathmayer ellen kaptak ki 14:13-ra a szétütésben.

– Nem kell Jasminát hibáztatni azért az egy hibáért, hiszen a párosunkat voltaképpen ő „húzta” el az elődöntőig. A rádobásban egyszerűen már elfogyott az ereje, ezért következett be az a hiba. Addig viszont tökéletesen játszott – nyilatkozta Bárány a meccs után.

Miloš Ponjavić szövetségi kapitány elégedett volt a három éremmel, s azt mondta, jó előjel ez az egyéni verseny kapcsán, amelynek a folytatása ma lesz, holnap pedig az elődöntő és a döntő következik. Emlékeztetőül: a férfiak selejtezőjében a legjobb eredménye Zavarkónak volt 691 fával.