2024. április 19., péntek
MAGYAR LABDARÚGÁS

Nagy átalakulás előtt a Fradi

A zöldek pontelőnnyel dobogósok, s már készülnek az Európa-liga-indulásra

Pintér Attila második válogatottmérkőzésére készül szövetségi kapitányként, a finnek elleni márciusi 2:1-es vereség után ezúttal Dánia következik. A mai, debreceni összecsapáson minden bizonnyal telt ház lesz, de félő, ez még mindig nem a nemzeti csapatnak, hanem az impozáns új stadionnak szól.

Pintér a hét elején megtartott sajtófélórában amiatt búsongott, hogy az általa olyan jól kitalált heti összetartások elmaradtak. Szerinte ezek hiányában három nap alatt nem lehet bepótolni a hiányosságokat. Viszont ha futballszakkör jelleggel kell olyan gigászi alapelméleteket a játékosok fejébe sulykolni, hogy „labdavesztés után törekedj a labdaszerzésre”, akkor a fene megette az egészet. Be kell hinteni minden pályát sóval, és kész!

Akad olyan magyar játékos, aki inkább nem beszél újságíróknak a válogatottról, mert (ahogy fogalmazott) abból balhé lenne, még Muhamed Bešić, a Ferencváros védője, a világbajnokságon a magyar NB I.-et egyedüliként képviselő légiós is azt mondta, szerinte az ilyen összetartások nincsenek jó hatással se a csapatokra, se a játékosokra, se az edzőkre. Ezek után kíváncsian várjuk, mit hoz az esti, Dánia elleni csata. Az biztos, hogy egy győzelemmel fel lehetne pörgetni a sikeréhes drukkereket az őszi Eb-selejtezők előtt.

Klubszinten a héten két mérkőzés lesz: vasárnap pótolják a heves esőzés miatt elmaradt Puskás Akadémia–Debrecen csatát, amelyen a vendégeknek létfontosságú lenne a pontszerzés, hiszen jelenleg ugyanúgy állnak, mint a nagy rivális és címvédő Győr. De vasárnap lesz a magyar kupa döntője, amelyben a ligakupagyőztes Diósgyőr az Újpesttel csap össze. Egy hete meséltünk Tomislav Sivić esetéről: nos, az örömében a zakóját feje fölött pörgető és állítólag a Videoton-kispadot heccelő szerb szakembert a magyar szövetség fegyelmi bizottsága sportemberhez nem méltó magatartása miatt 300 ezer forintra büntette.

Jó helyzetben van a Ferencváros, hiszen amíg egy hete nagy nehézségek árán, a kiválóan védő Dibusz Dénes vezetésével 1:0-ra nyert Szombathelyen, addig a Videoton csak 1:1-et ért el Mezőkövesden, és leszorult a harmadik helyről. Márpedig ha a Fradi dobogós lesz, akkor nagy változások történhetnek a csapatnál. Egyrészt indulási jogot nyer az Európa-ligában, másrészt ezáltal minden bizonnyal megszerezheti Futács Márkót.

A ferencvárosi nevelésű játékos a Nancy, a Werder Bremen, az Ingolstadt, a Portsmouth, a Leicester City és a Blackpool érintésével a nyáron érkezett Diósgyőrbe. A hírek szerint a Fradi már egy éve is szerette volna megszerezni, de most erre komolyabb esély van: a szerződése szerint 2015 nyaráig az angol élvonalba frissen feljutott Leicester ugyanis kölcsönadná, ha a zöldek El-résztvevők lesznek.

A Zuhanyhíradó szerint nem kizárt, hogy a klub megkeresi a West Bromwichtól távozó Gera Zoltánt, a Kaposvár észt válogatott játékosát, Tarmo Kinket, a fehérvári Gyurcsó Ádámot, a szombathelyi Radó Andrást és Guzmics Richárdot és a Honvéd horvát védőjét, Ivan Lovrićot. Távozhat a holland Julian Jenner mellett a Werdertől kölcsönkapott horvát Mateo Pavlović, a Padovától fél évre érkezett, de mellőzött válogatott játékos, Laczkó Zsolt, illetve az a Holman Dávid, aki iránt a Haladás és a lengyel Lech Poznań is érdeklődik.