2024. március 29., péntek

Bővül a Dijamant étolajgyár

Nagybecskerek városa támogatja a helybeli Dijamant étolajgyár kezdeményezését, hogy két új munkacsarnokot szándékozik építeni. A régió legnagyobb étolajgyára a helyi önkormányzathoz fordult, mivel a magfejtő és kitermelési üzemrészlegeket a gyár által használt, de a Szerb Köztársaság tulajdonában levő hathektáros területen szándékozzák felépíteni. A Dijamant már korábban a köztársasági Vagyoni Igazgatósághoz fordult ezzel kapcsolatban, de fontosnak tartották kikérni a helyi önkormányzat ezzel kapcsolatos véleményét is. A tervek szerint az új üzemrészlegek a legkorszerűbb gépekkel lesznek felszerelve.

Nagybecskerek egyik legstabilabb vállalata (Fotó: Kecskés István)

Nagybecskerek egyik legstabilabb vállalata (Fotó: Kecskés István)

A Városi Tanács legutóbbi ülésén támogatták a Dijamant kezdeményezését, hogy a kérdéses földterület kerüljön a tulajdonában, mert csak az után kaphatja meg az építkezéshez szükséges engedélyeket. Mint elhangzott, az új munkacsarnokoknak köszönhetően bővül az étolajgyár kapacitása, több nyersanyagot vásárolhatnak, többet termelhetnek – mindennek eredményeképp pedig új munkahelyek is nyílhatnak. Mindezek szempontjából a város gazdasága számára fontos beruházásról van szó.

Slavica Kešelj, a Dijamant vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy már az idei év első felében hozzálátnak a magfejtő üzem építéséhez, majd pedig belekezdenek az extrakciós osztály építésének előkészületeibe. Ha felépül a két létesítmény, az 1979-ben épült régi üzemrészlegeket újak váltják fel, és ezáltal a Dijamant termelése még egy lépéssel közelebb kerül az európai mércékhez.

A Dijamant az idén ünnepeli fennállásának 75. évfordulóját. Az első üveg étolajat 1939. május 1-jén töltötték meg. A hazai piac több mint a felének ellátói és vezető helye van az étolaj, a növényi olajok, a margarin és a majonéz termelésében Szerbiában. Jelenleg 726 dolgozója rendszeresen kapja a bérét.