2024. március 28., csütörtök

Rendkívüli helyzet országszerte

A szerda óta tartó kiadós esőzések következtében öten vesztették életüket, eddig 7250 személyt lakoltattak ki, és százezren maradtak áram nélkül

Csütörtök 13 órától egész Szerbia területére kiterjedő rendkívüli helyzetet rendelt el Aleksandar Vučić kormányfő, az országos válságkezelő törzs elnöke.

Szerbiában a víz az úr (Fotó: Beta)

Szerbiában a víz az úr (Fotó: Beta)

– Az országban minden rendelkezésre álló felszerelést és kapacitást a károk enyhítése kell fordítani, hiszen ekkora kiterjedésű, katasztrofális méreteket öltő vízözönre még nem volt példa Szerbia történetében. A tűz és a víz ellen nem vehetjük fel a harcot, ezért minden erőnkből az emberi életek megmenésével kell foglalkoznunk – jelentette ki a kormányfő.

Vučić felszólította a veszélyeztetett területeken élő lakosságot, ha az illetékes szervek nem rendelkeznek másképpen, hiábavalóan ne hagyják el otthonaikat, embertársaikat ne hagyják veszélyben, és mindenképp kövessék a helyszínre érkező mentőalakulatok utasításait, mert ez az egyetlen módja életük megőrzésének.

Az országos válságkezelő törzs ülésén a kormányfő az önkormányzatok, az állami szervek és intézmények teljes erőbevetését rendelte el, valamint kijelentette, a kritikus területre – Lazarevac, Obrenovac, Grocka, valamint Belgrád községekre gondolt – a legjobb és legképzettebb egységeket küldi ki, hogy segítsenek a veszélybe jutott lakosságon.

Valamennyi veszélyeztetett területen a túlzott esőzéseken kívül gond az ivóvízhiány, mert a kutakból képtelenség a fogyasztás, a lantoskocsik pedig nem tudják megközelíteni a szóban forgó településeket.

A kormányfő megelégedetten szólt a belügyi szervek munkájáról, de hozzátette, a halálesetek a szabályok és az illetékes szervek parancsainak be nem tartása miatt történtek. – A természet felett még senki sem győzedelmeskedett, ezért mindenki az utasítások szerint köteles eljárni – mondta.

Az áldozatok családtagjainak részvétét nyilvánította ki.

Aleksandar Vučić elmondta azt is, hogy megérti a kárt szenvedett lakosság érzelmeit is, de felszólította őket, kötelesek az illetékesek parancsai szerint eljárni, mert ellenkezőleg saját és mások életét is veszélyeztetik. A műszaki mentőalakulatokat Grocka és Obrenovac, a katonaságot pedig a mačvai, a kolubarai és a moravai körzetbe irányították.

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter elmondása szerint a legveszélyeztetettebb településekre orvosokat küldtek, akik szükség esetén műtéti beavatkozásokat is képesek lesznek elvégezni.

A valjevoi börtön „lakosai” is veszélybe kerültek, mert az esőzések és a folyó áradása folytán a falak megrepedeztek. A földszinti részt teljesen kiürítették. A foglyok egy részét az emeleti cellákba, másikukat pedig csütörtök éjjel Belgrádba szállították. Ez nem minden. A kiáradt folyó a börtönkerítés egy részét is magával sodorta, az intézmény szolgálati járművei megközelíthetetlenek, de – mint az ülésen Nikola Selaković igazságügyi miniszter elmondta – van elegendő őr, és a közbiztonság nincs veszélyben.

JÁRHATATLANOK A SZERBIAI ÚTVONALAK

A folyók áradása miatt Čačak és Gornji Milanovac között csütörtökön hajnali egy órától lezárták a közúti forgalmat, és a vasút sem használható. A Despotovica folyó vízszintjének növekedése miatt a Belgrádba induló autóbuszokat Kragujevac és Batočona irányában terelték. A Kolubara folyó áradása miatt a tamnavai közlekedési csomópont irányában is szüneteltetik 11 óta a forgalmat. A Koceljevo irányába vezető út sem járható.

A temérdek csapadék miatt a hegyoldalak is helyenként megcsuszamlottak. Az ibári főúton Rudnik és Čačak között valamint Újvidék és Ruma közötti szakaszon váltak járhatatlanná az utak. Az áradások és a földcsuszamlások teljes egészében ellehetetlenítették a forgalmat Gornji Milanovac felé, és ez a város egyetlen oldalról sem közelíthető meg. A folyók áradása következtében a kolubarai, a mačvai és a moravai körzet is megközelíthetetlen. Az áradások miatt járhatatlan az út Velika Plana és Smederevska Palanka között, valamint a Kula–Manastirica–Petrovac-szakaszon is.

A Szerbia Vasutak közleménye értelmében a Ruma–Šabac–Zvornik-vasútvonal sem járható, de nem indul járat a Belgrád–Niš- és a Belgrád–Bár-útvonalon sem.

Délután az Obrenovac melletti gát is átszakadt.

ÖT HALÁLOS ÁLDOZAT

Az áradásoknak öt halálos áldozata is volt. Topola mellett reggeli fél 7 tájt a 42 éves D. L. tűzoltót sodorta el a megáradt Jasenica folyó, amíg az egyik helybéli lakost igyekezett megmenteni, aki fára mászva keresett magának menedéket. A B92 hírportál információ szerint a másik áldozatot csütörtök délelőtt 10 óra tájban találták meg az Újvidék melletti Kabol (Kovilj) településnél. Úgy tudni, még szerdán este fulladt a Dunába. Grocka közelében is rátaláltak egy holtteste, akinek identitását csütörtök délutánig nem közölték az illetékesek. Az üggyel kapcsolatosan Siniša Mali, Belgrád polgármestere azt nyilatkozta, azért történt meg a tragédiára, mert az illető személy a felszólítások ellenére sem volt hajlandó elhagyni házát. Lajkovac melletti faluban a kedd éjjeli ítéletidőben két idős személy vesztette életét.

Siniša Mali polgármester felszólította a belgrádiakat, aki segíteni szeretne a kárba jutott polgárokon, jelentkezzen az 1985-ös telefonszámon. A mentőknek elsősorban gumicsónakokra és vízszivattyúkra van szükségük.

VAJDASÁGBAN MÉG NINCS VESZÉLY

Vajdaság közutainak járhatósága, a folyók és a csatornák helyzetének, valamint a talajvizek szintjének követése céljából a rendkívüli helyzeteket kezelő tartományi válságtörzs csütörtök óta napi rendszerességgel ülésezik.

A csütörtök reggelre összehívott ülésen, melyet Goran Ješić tartományi mezőgazdasági titkár és egyben a válságtörzs elnöke vezetett, elhangzott, hogy a szerda óta lehullott nagy mennyiségű csapadék még különösebb gondokat és fennakadásokat nem okozott Vajdaság területén, csupán kisebb rendellenességről futottak be hírek. Azonkívül, hogy a Venacon át vezető Újvidék és Ruma közötti közúton, ahol hegycsuszamlások miatt ideiglenesen szünetelt a gépkocsi és a teherforgalom, Vajdaság területéről nem jelentettek nagyobb közúti fennakadásokat. A szóban forgó szakaszról – amíg a keletkezett kárt el nem hárították – alternatív útszakaszokra irányították a forgalmat Inđiján és Banstolon keresztül. A Rakovac (Dombó) – Beočin (Belcsény) úton kitépett fák torlaszolták el a forgalmat, melyet már csütörtök reggel a Fruška Gora Nemzeti Park dolgozói eltávolítottak.

Vajdaság vízgyűjtő területein nem tapasztaltak nagyobb rendellenességeket, ami Goran Ješić szerint a tartományi kormány több éve tartó csatornázási munkálatai eredményeinek tudható be. A Vajdaság Vizei közvállalat illetékesei állandóan követik a helyzet alakulását. Egyedül a Titel közelében levő szivattyúállomás mondta fel a szolgálatot, de a kárt a nap folyamán elhárították.

Az ülésen elhangzott, hogy a kiadós csapadék miatt gondok merülhetnek fel a Fruška gora lankáin elhelyezkedő településeken. Noha ebben az esetben az önkormányzatok, történetesen Újvidék illetékességében tartozik a helyzet kezelése, a Vajdaság Vizei közvállalat felkínálta segítségét gépek és egyéb szükségletek bevetésével.

Csütörtök délután négy óráig Belgrádban 107,9, Loznicában 110, Valjevóban 108,2 liter eső esett négyzetméterenként. Ekkora mennyiség egy nap alatt még sohasem hullott, amióta megfigyeléseket folytat a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet.

A kiadós esőzésektől függetlenül Vajdaság folyóin és csatornáin még nem mértek veszélyre utaló magas vízállást. Jelen pillanatban a szántóföldek felszíni vizeire terelődik a figyelem.

– A 2010-es magas talajvizek és árvizek után, amikor számottevő mezőgazdasági terület került víz alá, tartományi forrásokból hatalmas összeget fordítottunk a vízelvezető csatornák tisztítására. A réteket és a szikes talajokat kivéve (ahol a talaj szerkezeti összetétele gátolja a víz gyors elfolyását) a beruházások meghozták gyümölcsüket – mondta Ješić.

A válságtörzshöz eljuttatott adatok szerint Vajdaságban május 14-én 50-től 100 liter eső hullott le négyzetméterenként.

VAJDASÁG SEGÍTI AZ ÁRVÍZKÁROSULT TERÜLETEKET

A rendkívüli helyzeteket kezelő tartományi válságtörzs csütörtök kora délutánra még egy ülést összehívott, ezen támogatásukról biztosították az árvízveszély sújtott közép-szerbiai területek lakosságát. A szerbiai önkormányzatok segélykérésére, valamint a Köztársasági Válságkezelő Törzs felszólítására az a döntés született, hogy a Vajdaság Vizei Közvállalat felszereléseinek és szakképzett csapatainak egy részét a katasztrófával sújtott vidékekre küldik. Továbbá a köztársasági válságtörzs rendelkezésére bocsátanak 200 ezer homokzsákot. A közvállalat felajánlotta segítségét a Száva folyó esetleges kiöntése esetére is.

A tartományi válságtörzs egész napos ügyeletet és teljes készültséget hirdetett azon intézmények számára, melyek a kiadós esőzések okozta károk enyhítésében és felszámolásában illetékesek.