2024. március 28., csütörtök

Otthon letölthető szabadságvesztés

A szerb kormány által javasolt jogszabályok lehetővé tehetik majd, hogy a börtönbüntetés otthon is letölthető legyen, elektronikus megfigyeléssel, vagy akár anélkül is – ez csak az egyik újdonsága a büntetés végrehajtási intézményeken kívül végrehajtható szankciókról szóló törvényjavaslatnak, jelentette a Tanjug hírügynökség. A szerb kormány a törvényjavaslatot továbbította a Szerbiai Képviselőházba. A javaslat a többi között rendelkezik a feltételesen szabadlábra helyezett személyek kötelességeiről, a kiskorúak nemi szabadsága ellen irányuló bűncselekmények elkövetőinek kötelezettségeiről, valamint az alternatív büntetések végrehajtásáról – közmunkáról, pártfogói felügyeletről és a házi őrizetről.

Az új jogszabállyal – amennyiben a parlament azt elfogadja – a törvényhozók szabályozzák majd az elítéltekkel kapcsolatos segítségnyújtás kérdéseit, vagyis mindazt, ami az elhelyezéssel, étrenddel, továbbtanulással, szakképzéssel, szociális központtal való kapcsolattartással, segélyadással, megélhetéssel kapcsolatos. A kötelezettségek betartásáról és az elítéltek jogainak tiszteletben tartásáról az igazságügyi minisztérium bűnügyi szankciók végrehajtási biztosa foglalkozik majd.

A jogszabály lehetővé teszi az alternatív büntetés-végrehajtási rendszerek szélesebb alkalmazását, tette hozzá Dušanka Garić, az alternatív szankciókkal foglalkozó ügyosztály vezetője. Szavai szerint a törvény szabályozza majd a vádlott felügyeletét abban az esetben, amikor az ügyész a bűnüldözés elhalasztása mellett dönt. Ezenkívül a törvény pontosítja a házi őrizet fogalmát, a távolságtartási végzést, valamint a találkozásra és kommunikációra vonatkozó tiltó végzést is.

Az alternatív büntetés-végrehajtás intézményét 2009-ben vezették be Szerbiába, ám a mai napig csupán 11 városban róttak ki közmunkát és pártfogói felügyeletet mint büntetést. Elsőként Belgrádban kezdték alkalmazni ezt a lehetőséget 2009-ben, majd az évek múltán további tíz város csatlakozott a lehetőséghez, és alapított alternatív büntetésekkel foglalkozó irodát. A ok arra, hogy csupán ilyen kevés város csatlakozott a kezdeményezéshez, egyrészt az volt, hogy nem volt olyan per, amelyben kiróhattak volna ilyen büntetést, másrészt pedig az, hogy a városok nem rendelkeztek megfelelő feltételekkel a büntetés végrehajtásához.

Alternatív büntetés olyan társadalmi veszélyekkel nem járó kihágások és olyan enyhébb bűncselekmények esetén mondható ki, amelyek esetében a jogszabályok legfeljebb hároméves börtönbüntetést vagy pénzbírságot határoznak meg. Ilyenek például a lopások, a lopási kísérlet, az elektromos áram lopása, verekedés.