Kedden adta hírül a sajtó, hogy a budapesti Kossuth téren tüntető, volt országgyűlési képviselő, Gaudi-Nagy Tamás felhívására Jobbik-szimpatizánsok támadtak Pásztor Istvánra, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökére, szidalmazva őt, hazaárulózva, lökdösődve és köpködve. Az incidens a szélsőséges pártra vall – mondhatnánk leegyszerűsítve –, igen ám, de nemcsak az ügyben érintetlen pártok, hanem a Jobbik is a leghatározottabban elítélte azt a „gyalázatos inzultust”, amely a VMSZ elnökét érte. Felhívták arra is a figyelmet, hogy Gaudi-Nagy Tamás nem tagja és már nem is képviselője a pártnak, és a Jobbik az általa szervezett rendezvényen történtekkel semmilyen közösséget nem vállal. A közleményük szerint az inzultust szégyenletesnek, magyar hazafihoz méltatlannak tartják, s közölték, hogy a párt ugyan számos kérdésben bírálta már a VMSZ és Pásztor István politikáját, ám a véleménynyilvánítás ezen módja számukra elfogadhatatlan és megengedhetetlen.
Erre azt mondta Pásztor István, hogy az, aki a szellemet kiengedi a palackból, felelős a szellem utóéletéért is. Nyilván nem dicsérő és nem is felmentő szavaknak szánta ezt a véleményt a Jobbik számára. Nem ismerem ugyan a párt belső viszonyait, de a nyilatkozatukból arra lehet következtetni, hogy már számukra is terhes volt Gaudi-Nagy politizálása, s hasznosabbnak látták a szakítást. Az ember azonban rendszerint egyik napról a másikra nem változik olyan nagyot, amiből arra következtethetnénk, hogy komoly ellentét lenne Gaudi-Nagy és a Jobbik politikai nézetei között. Gondoljunk csak arra, hogy a múlt év októberében az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakán vajdasági magyar politikusokkal egyetemben Gaudi-Nagy Tamás, az ET magyar delegációjának tagja több felszólalást, prezentációt és vetítést tartott, Pásztor viszont a strasbourgi akciót kártékonynak nevezte, mondván: az ott megfogalmazott mondatok és vélemények messze elrugaszkodottak a realitástól, és ezen akcióikkal több kárt okoznak, mint hasznot a délvidéki magyarságnak. Akkor Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöke úgy vélekedett, hogy „Szerbia közelgő EU-csatlakozása során Magyarországnak komoly lehetősége lenne nemzeti érdekeit érvényesíteni. Félő azonban, hogy a jelenlegi akciótól szintén elhatárolódó Fidesz a délvidéki magyarság kapcsán hasonló árulást fog elkövetni, mint tette azt Erdély magyarjaival a román uniós csatlakozás feltétel nélküli támogatásakor.”
Fél évvel ezelőtt tehát a Jobbik egyértelműen helyeselte Gaudiék akcióját (különben nyilván sor sem került volna rá), s Szávay idézett szövegéből arra is következtetni lehet, hogy miben látják Pásztor István (és a Fidesz) árulását. És az is gyanítható, hogy honnan vették a köpködők a hazaáruló minősítést.
Persze nem feltétlenül szükséges egyetértenünk a VMSZ elnökének a strasbourgi megmozdulás rendkívül ártalmas voltáról közölt véleményével, sőt az sem mindig káros, ha a tőlük jobbra állók némi nyomást gyakorolnak rájuk, mert például abban igazat kell adnunk a Jobbiknak, hogy a nemzetiségi jogok érvényre juttatásában most kell minél többet elérni, mivel az uniós társulás után már sokkal nehezebb lesz. (Láthatjuk a romániai és a szlovákiai példákat.) Csak abban tévednek, ha úgy gondolják, hogy a politikában eredményre jutnak az olyan módszerekkel, amilyent ezúttal Pásztor Istvánnal szemben alkalmaztak. És el lehet-e hinni nekik, hogy ez az általuk is szégyenletesnek nyilvánított eset idegen tőlük? Miként általában az erőszak. Mert arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Kossuth téri demonstráció főszónoka Morvai Krisztina volt, aki jelenleg a Jobbik EP-listáját vezeti, aki a strasbourgi megmozduláson is együtt szervezkedett Gaudi-Nagy Tamással. (Meg együtt léptek föl utána Zentán a helybeli Magyar Polgári Szövetség szervezésében, eredményeikről beszámolva.)
A Jobbik-szimpatizánsoknak mondott tüntetők erőszakos megnyilvánulása semmiképp sem válik hasznára az egyébként nem csekély politikai erőt képviselő Jobbiknak; ha pedig valóban a pártvezetők is megdöbbentek a történteken, akkor viszont valóban példa ez arra, hogy jól meg kell gondolni, mikor engedjük ki a szellemet a palackból. Mert esetleg önálló életet kezd élni, akár akaratunk ellenére is. Ennek veszélyét alighanem a külhoni magyarok jól látták az országgyűlési választások alkalmával, amikor a Jobbikra alig több mint 2 százalékuk adta szavazatát, a Fideszre azonban több mint 95.
Erőszakkal pedig nem lehet az arányokon fordítani.
