2024. április 20., szombat

Munkába, de hogyan?

Minden második munkanélküli középkorú, és minden második fiatal munkanélküli

Szerbiában jelenleg 786 988 munkanélkülit tart nyilván a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ), negyedük (26,5 százalék) harminc év alatti, a legnépesebb tábort pedig a harminc és ötven év közöttiek képezik (48 százalék) – derült ki a foglalkoztatási szolgálat tegnap közzétett adataiból.

Siniša Nadbantić, az NFSZ igazgatója a Tanjugnak elmondta, hogy a számadatok tekintetében nem történt számottevő változás tavaly április óta, csupán a középfokú szakképzettségűek kategóriájában állt be némi módosulás, a hároméves középiskolai végzettségűek körében.

A szolgálat igazgatója azonban rámutatott azokra az aggasztó adatokra is, melyek szerint a harminc és ötven év közötti személyek teszik ki a munkanélküliek legnépesebb táborát. Ez a kategória a leginkább munkaképes és termelékeny a potenciális munkavállalók körében.

Nadbantić azt is elmondta, hogy a közelmúltban Dubrovnikban a régió vállalatai között megszületett egy szerződés, amelynek értelmében a fiatal generációknak sokkal előnyösebb feltételeket szabnak a cégek a munkaszerzés terén. Szerbiában jelenleg a harminc évnél fiatalabb munkanélküli fiatalok száma 209 000 nyilvántartott személy.

A szolgálat igazgatója azt is megemlítette, hogy ez év áprilisáig a foglalkoztatási szolgálat által összesen 66 ezer személy szerzett munkát, és a szolgálat az év végéig további 200 ezer polgárt tervez munkába állítani.

Nadbantić azt is kifejtette, hogy a munkaszerzés terén a legnagyobb problémák egyike az, hogy a vállalatok olyan szakképesítésű személyeket keresnek, akikből kevés van. Ehhez kapcsolódóan a foglalkoztatási szolgálat igazgatója megjegyezte, hogy a jövőben az illetékes minisztériumok segítségével feltérképezik a hiányszakmákat, ennek köszönhetően olyan kurzusokat fognak indítani, amelyek leginkább megfelelnek a munkaadók elvárásainak.

A munkaközvetítőben azonban nemcsak 30–50 éves korú munkanélküliek járnak el rendszeres jelleggel. A Tanjug hírügynökség körkérdéséből kiderült, hogy a többi polgár is problémákkal küzd e téren.

Bojan Vojinović okleveles fogorvos már csaknem egy éve rendszeresen, háromhavonta jelentkezik a közvetítőnél, de még nem sikerült állást találnia.

– A gyakorlat teljesítése után munkahely nélkül maradtam. Ennek egy éve. Azóta rendszeresen megjelenek a munkaközvetítő irodájában, megpróbálkoztam minden kínálkozó lehetőséggel, de sikertelenül. A volt egyetemi kollégáimmal is hasonló a helyzet, ők is arra panaszkodnak, hogy nehéz elhelyezkedni, legyen szó köz- vagy magánszféráról. Ennek ellenére optimista vagyok, remélem, hogy a nemrég aláírt dubrovniki egyezmény révén sikerül munkahelyet találnom.

Az 58 éves Mina Novičić is már évek óta sikertelenül keresi fel a munkaközvetítőt. A Tanjugnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy két év múlva nyugdíjba vonulhat.

– Bele sem merek gondolni abba, ha a nyugdíjkorhatárt 63 évre növelik. Ki alkalmazna egy hozzám hasonló korú személyt?

Novičić továbbá azt is elmesélte, hogy munkaerő-feleslegnek nyilvánították néhány évvel ezelőtt. Azóta több átképzésen is részt vett, abban reménykedve, hogy könnyebben munkahelyhez jut, de hiába.

A Tanjug körkérdésében részt vett polgárok egyébként mind abban bíztak, hogy a meghirdetett reformok elfogadásával, a közszféra átalakításával és a magánszektor megerősítésével könnyebb lesz a jövőben a munkaszerzés.