2022. május 24., kedd

Czoborszentmihályi körséta

Mihályi Czobor: Angyalok rozettája

A bogyófákkal szegélyezett körúton olykor megállt az idő. Minden kétdimenziós képbe merevedett: a város ilyenkor nem volt egyéb, csupán az angyal keze által a légre vetített, rezzenéstelen, néma karc. A dombokká halmozódó avarba befészkelt angyal a levelek alól egy analóg fényképezőgépet húzott elő, és egy 24 képkockás filmtekercset helyezvén bele, kattogtatni kezdte. Dolga végeztével felröppent, hideg verítékét a főtér ivókútjában hagyva a szomjas galamboknak. Az angyal távozását keltette légörvény magához rántotta a madarakat, köröztek hanyagul, méltóságteljesen, mégis elszántan, szemmel láthatóan egymástól elszakíthatatlanul, a testük alkotta felhőalakzaton. A falevelek közt hátrahagyott fényképezőgépre Mihályi Czobor kritikus (és kissé író) bukkant rá egyik délelőtti sétája során. A cipője sarkára ragadt celtiszlevelet babrálva vette észre az avarban feketéllő masinát. Felemelte, és sejtve, hogy kivételes anyag került a kezébe, azonnal a legközelebbi fényképészhez – valószínűleg a Radojević fotóstúdióba – sietett vele. A negatívról a sötétkamrában 24 fekete-fehér képet hívtak elő, pontosabban 23-at, mert az egyik túlexponálás miatt nem sikerült, legalábbis úgy nem, hogy emberi szemünkkel regisztrálni tudjuk a műanyag bevonatú papíron rejlő felvételt, amit a szerzői szabadság később Angyali promenád a semmi peremén megnevezéssel illetett. Ebből már sejthető, hogy a kritikus (és kissé író) nem zárta fotóalbumba az előhívott képeket, hanem dolgozószobájában felsorakoztatta a Zomborról (és környékéről) készült 24 (-1) felvételt, és történeteket szőtt a kimerevített pillanatok köré.

zEtna, Zenta, 2014, 140 oldal

Az elmondott fabula az Angyalok rozettája című, Kihagyásos körséta huszonnégy képben alcímű kötet keletkezéstörténetének lehetséges változata. A Fekete J. József egyik szerzői entitása, Mihályi Czobor által jegyzett mű középpontjában Zombor áll, a körsétára indult Rideg Alajos muzsikus (és kissé zeneszerző) mellett pedig a mű főhőse maga a város. A szerzői entitásnak a Zombor egykori nevéből, a Czoborszentmihályból kreált megnevezéséből is következtetni lehet arra, hogy Mihályi Czobort elsősorban a Zomborhoz köthető históriák foglalkoztatják. Annak ellenére, hogy az úri város neve egyszer sem kerül említésre, számos olyan helyszíne elevenedik fel a kötetben, amely Zombort szimbolizálja: a Megyeháza, a Szentháromság plébániatemplom, a celtiszek és a bogyófák, a sétálóutca sárga kongótéglái, a fiákerek, a Vadászkürt Szálló, a Magyar Polgári Kaszinó, a Jókai tér, a Szent Rókus temető, a szerb olvasókör, a virágokkal teli mértani formákat mintázó ágyások, Mihálik János évszázados klinkertéglái, a Bosnyák Ernőről elnevezett moziterem, nem utolsósorban a Napóra a kolostorfalon, a híres, kijózanító felirattal: „Egy ezekből végórád!” Akárcsak a térben, Rideg Alajos – és rajta keresztül Mihályi Czobor – az időben is sétát tesz, látomásaiban és képzeletében a gyermekkori emlékek és nosztalgikus ábrándozások mellett a múlt jeles eseményei és városi legendák tárulnak fel előttünk: sorsokról, angyalokról, gyászoló kis fekete menyasszonyról, egy-egy jelenés vagy véletlen találkozás nem ritkán hosszú elmélkedésre sarkallja a bolyongó hőst.

Mihályi Czobor talaja a realitás, közvetlen környezetéből indul ki, és azt teszi művészetének tárgyává, ami nem azt jelenti, hogy kizárólag a körülötte lévő világ krónikásaként viselkedik, az emberek, események, jelenségek rögzítése mellett minduntalan igyekszik a valóság mögé is bepillantani. Az előtte felsejlő, mozdulatlanságba révedt kétdimenziós képek láttán, Rideg Alajos gondolatai folyamatosan leválnak az érzéki világról, s ilyenkor a világ a hős képzeletének játékává válik, ahol számára minden megengedett, ezért szavakat talál ki a pillanat dermedtségének megragadására. És itt jutunk el a kötet talán legerősebb tényezőjéhez: a nyelvhez. Mihályi Czobor (Fekete J. József) nyelvezete kifejezetten választékos és szellemes, s még akkor sem veszít semmit meditatív líraiságából, amikor a dohányzó főhős a viaszos vásznon következetes céltalansággal közlekedő hangyafasznyi bogarak elmúlástudatáról mereng, önreflexív módon kiszól az elbeszélésből, a mű teremtéstörténetét is beleszőve a műbe, a hosszú idő után újralátott egykori tanítványlány, emlékezetében felelevenített régi barátnő és az álmában feltűnt hölgyemény gerjesztette erotikus ábrándok és pajzán mozzanatok leírásában pedig egyenesen remekel. Az Angyalok rozettája Möbius-szalagra feltekercselt emlékképek, mesékbe ágyazott történetek, lírai jegyzetek, megfakult pillanatfelvételek, töredékek, szociográfiai leírások és létről szőtt töprengések egyvelege füzérregénybe sűrítve. Az izgalmas olvasmányt Szajkó István – eszmei angyalfotókat idéző – illusztrációi varázsolják kivételesen szép műtárggyá.