2024. április 16., kedd

Új elemek a készülő munkatörvényben

Befejezte munkáját a törvényt előkészítő munkacsoport

Az új munkatörvény, amely két-három hónap múlva kerül a parlament elé, leginkább azoknak a munkásoknak okozhat kárt, akik sok szolgálati év után kapnak felmondást – tette közzé a Blic.

A napilap értesülései szerint az elmúlt két hónapban folyamatosan értekező munkacsoport tagjai, akik részt vettek a törvény kidolgozásában, eddig három területen tudott megegyezni: a végkielégítések kifizetésében, a meghatározott munkaidő kérdésében, és meghatározták a felmondás feltételeit. A szakszervezeti vezetőkből, a munkaügyi minisztérium szakembereiből és a munkaadók képviseletéből álló munkacsoport azonban a többi napirendi pontot illetően még nem tudott teljesen összehangolt álláspontra jutni. A Blic szerint az is lehet, hogy ezekben a kérdésekben a kormány fog végleges döntést hozni.

Az illetékesek nem tudtak megegyezni a minimálbér kérdéskörével kapcsolatban, elsősorban azért, mert a szakszervezeti képviselők ragaszkodtak hozzá, hogy a kifizetésre kerülő összeg ne legyen alacsonyabb a minimális fogyasztói kosár összegénél.

A Blicnek nyilatkozó, önmagát megnevezni nem kívánó személy szerint nagyobb a nézeteltérés a kollektív szerződés kérdésével kapcsolatban, mivel a szakszervezetek azt kívánják elérni, hogy az általános érvényű legyen. A munkaadók azonban kimondottan elutasították ezt a lehetőséget.

– Nem lesz lehetőség arra, hogy egy adott szervezettel, például egy mezőgazdasági szervezettel aláírt kollektív szerződés az összes mezőgazdasággal foglalkozóra vonatkozzon – mondta a nevét elhallgató információforrás.

Az új törvény szerint a meghatározott időre felvett munkavállaló szerződése legfeljebb két évre szólhat, a munkaadó pedig nem vehet fel új munkást a megüresedett munkahelyre a szerződés lejárta után. A minimálbért és az órabért évente egyszer határoznák meg, mégpedig minden év októberében. A készülő törvény azt is előírja, hogy a munkavállaló a dolgozónak csak azok után a szolgálati évek után köteles végkielégítést fizetni, amelyeket az ő cégénél dolgozott le.