2024. április 20., szombat
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Mourinho bízik a 41 éves Schwarzerben

Bízik 41 esztendős kapusában, és sikert remél a londoni Chelsea vezetőedzője, José Mourinho a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján az Atlético Madrid ellen.

A portugál szakvezető szerint a veterán ausztrál Mark Schwarzer képes megfelelően helyettesíteni az idegenbeli első mérkőzésen súlyosan megsérült Petr Čechet, s amiatt sem aggódik, hogy több alapemberére nem számíthat a szerda esti összecsapáson, amelynek kimenetele teljesen nyílt, miután a két együttes spanyolországi mérkőzésén nem született gól.

A vendégeknél az ászok közül egyedül Gabi nem játszhat sárga lapjai miatt, a házigazdáknál Čech mellett hiányozni fog a csapat egyszemélyes agytrösztje, a besárgult Frank Lampard és hasonló okból a szintén fontos láncszemnek tekintett nigériai John Obi Mikel is. Viszont szerepet kaphat a Stamford Bridge-en is a madridi csatában megsérült kitűnő hátvéd, John Terry, elöl pedig a még mindig rendkívül veszélyes, a szezonban eddig 12-szer eredményes, tapasztalt kameruni csatár, Samuel Eto’o, valamint az első meccset kihagyó villámgyors támadó középpályás, a belga Eden Hazard is, aki 16 gólt jegyez ebben az idényben.

Az Atlético becsvágyát növelheti, hogy négy évtized után játszhat megint európai kupadöntőt, ha túljut a Chelsea jelentette akadályon. A Portóval és az Interrel is BL-győztes Mourinho londoni csapatával még adós az igazán kiugró nemzetközi sikerrel, ami ugyancsak komoly motiváló tényező lehet, s nem csak a tréner számára.

A Chelsea egy igazi nagycsapat, amely ellen nagyon nehéz lesz diadalt aratni – dicsérte az angol vendéglátókat Diego Simeone, a spanyol gárda argentin vezetőedzője.
Játékosa,
Raul García ugyanakkor saját erényeiket sorolva leszögezte, hogy magas színvonalon képesek futballozni idegenben is, és nem véletlenül maradtak veretlenek utóbbi 14 mérkőzésükön.

A Chelsea-pártiak a mellettük szóló érvek között említhették azt a tényt, hogy a BL-ben spanyol klubcsapatokkal az elmúlt nyolc esztendőben vívott utóbbi tizenhat meccsük közül hatot megnyertek, tíz pedig döntetlenre végződött.

20.45, Arena Sport 3, Digi Sport 1, HRT2, RTS1: Chelsea–Atlético Madrid (Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó, az első mérkőzésen: 0:0).