2024. április 20., szombat

Csak akkreditált karra!

Ezt tanácsolja dr. Papp Endre, a Szerbiai Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke

Az oktatási felügyelőség meghagyta a belgrádi Sport és Testnevelési Karnak, hogy a 2001 és 2005 között az Edzői Főiskolán kiadott diplomákat nyilvánítsa érvénytelennek, ugyanis a karnak nem volt joga megszervezni abban az időben ezt a képzést. Eddig bizonytalan, hogy megkárosítják-e és milyen mértékben az egyetemistákat, akiket félrevezettek a hatodik fokozatú diploma megszerzésével kapcsolatban. Legtöbbjük ezen diploma alapján helyezkedett el, vagy folytatta tanulmányait akkreditált intézményben. Az akkori főiskolára több mint kétezer hallgató iratkozott be, s 580-an diplomáztak.

A diplomájukon az olvasható, hogy megszerezték a hatodik fokozatot, és e dokumentumon a „vezetőedző” vagy „sportújságíró és vezető korárlabdaedző” foglalkozás szerepel.

Szerbiában van néhány egyetemi kar, amelyik annak ellenére is oktatta a hallgatókat, hogy nem volt akkreditációja, közölte múlt héten az azóta már távozott Tomislav Jovanović oktatási miniszter. Jovanović kijelentette, az ilyen diplomákat nem ismerik el. Meggyőződését fejezte ki, hogy bírósági eljárás során megállapítják, melyik karokon folyt képzés az állam és az akkreditációs bizottság jóváhagyása nélkül.

Jovanović kérte az illetékeseket, határozzák meg a karok felelősségét és büntessék meg a felelősöket.

Felszólította az összes hallgatót, hogy mielőtt beiratkoznak az egyetemre, győződjenek meg arról, hogy a képzés akkreditált-e.

Dr. Papp Endrét, a Szerbiai Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnökét a kialakult helyzetről kérdeztük.
– A belgrádi Sport és Testnevelési Karon történt események kapcsán nem vagyunk illetékesek, mivel a Szerbiai Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság 2006-ban alakult a diplomakiadással kapcsolatos bonyodalmak után. Azok a karok, amelyek nem rendelkeznek akkreditációval, egy évet kapnak, hogy megszerezzék. A honlapunkon (www.kapk.org/index.php)meg lehet nézni, hogy melyik karok mikor lettek akkreditálva. Azt tudom javasolni a diákoknak, hogy kísérjék figyelemmel az egyetemisták számára működtetett honlapokat (studentskivodic.com és prijemni.inforstud.com) és azokra a karokra iratkozzanak be, amelyeknek megvan az akkreditációjuk – mondta dr. Papp.