2024. április 19., péntek

Az új kormány első ülése

Az Aleksandar Vučić vezette, vasárnap megalakult új összetételű kormány hétfőn megtartotta első ülését. Itt egyebek mellett azoknak a törvényeknek a visszavonásáról döntöttek, amelyeket az előző összetételű kormány bocsátott parlamenti eljárásba. Arról is határoztak, hogy a rendes kormányülések a jövőben csütörtökönként, tizenhárom órai kezdettel kerülnek megtartásra. Az eddigi államtitkárok mandátumának a megszűnését is megerősítették a kormánytagok, vagyis hamarosan kinevezhetik a minisztériumok új államtitkárait. A Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt között aláírt koalíciós megállapodás értelmében a VMSZ öt minisztériumba delegál államtitkárokat: a mezőgazdasági és környezetvédelmi, a kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési, a munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai, az építésügyi, közlekedési és infrastrukturális, valamint az egészségügyi minisztériumba.