2024. április 18., csütörtök
UKRÁN VÁLSÁG

Putyin megfenyegette Kijevet a terrorellenes akció miatt

Az orosz elnök szerint az ukrán erők bűncselekményt követnek el saját népük ellen – A biztonsági erők öt „terroristát” öltek meg Szlovjanszknál

Az orosz államfő azzal fenyegette meg a kijevi döntéshozókat, hogy következményei lesznek az „ukrán nép elleni akciónak”, és azok érinteni fogják az orosz–ukrán állami kapcsolatokat is. Vlagyimir Putyin egy csütörtöki szentpétervári sajtófórumon a kelet-ukrajnai terrorellenes műveleteket komoly bűncselekménynek, a kijevi hatalmat pedig juntának nevezte.

Koromfekete füst gomolyog a Szlovjanszk közelében kialakított korábbi ellenőrzőpontnál felgyújtott abroncsokból. Az ütközetben állítólag öt oroszbarát „aktivista” meghalt, egy ukrán katona megsebesült (Fotók: Beta/AP)

Koromfekete füst gomolyog a Szlovjanszk közelében kialakított korábbi ellenőrzőpontnál felgyújtott abroncsokból. Az ütközetben állítólag öt oroszbarát „aktivista” meghalt, egy ukrán katona megsebesült (Fotók: Beta/AP)

Nem részletezte, milyen következményekkel járhat az ukrajnai akció, ám jelezte, hogy „amennyiben a jelenlegi kijevi rezsim a hadsereget kezdte bevetni a lakosság ellen, akkor ez egy nagyon komoly bűncselekmény saját népe ellen”. Hozzátette, hogy még Viktor Janukovics, – Moszkva álláspontja szerint – Ukrajna törvényes elnöke sem határozta el magát arra, hogy bevesse a hadsereget a kijevi tüntetések szétkergetésébe, bár volt erre felhatalmazása. Szerinte a jelenlegi kijevi hatalomnak nincs ilyen felhatalmazása, lépéseinek törvényessége pedig korlátozott. „Ez egy junta, egy bizonyos klikk, amely büntető hadműveletet hajt végre Kelet-Ukrajnában” – vélekedett.

Azt is közölte, hogy ha a Krím nem vált volna az Oroszországi Föderáció részévé, a helyzet a félszigeten sokkal rosszabbul alakult volna, mint Délkelet-Ukrajnában. „Ha nincs Oroszország valódi támogatása a Krímben élő embereknek, akkor ott nem lehetett volna megvalósítani az állampolgárok akaratnyilvánításának civilizált folyamatát” – fogalmazott. Szerinte mindez azt bizonyítja, hogy Moszkva mindent helyesen és idejében tett meg.

Az orosz államfő nehezményezte, hogy a múlt csütörtöki genfi megállapodásban meghatározott feltételek nem teljesülnek: sem a Jobboldali Szektort, sem a többi ukrán radikális szervezet nem fegyverezték le, és a különböző csoportosulások nem hagyják el az általuk elfoglalt épületeket.

Eközben az orosz külügyminiszter is élesen bírálta a kijevi hatalmat a terrorellenes műveletek miatt. Szergej Lavrov libanoni kollégájával folytatott moszkvai tárgyalása után kijelentette, hogy mindez annak a felelőtlen politikának az eredménye, amely a szélsőségesen nacionalista, (...) nagyrészt neonáci csoportosulásokra támaszkodik, amelyeket a február 21-én Kijevben (Janukovics és az ukrán ellenzék között) létrejött megállapodás értelmében le kellett volna fegyverezni. Szerinte a kijevi hatalom nyugati támogatása azt jelzi, hogy nem akarnak Ukrajnában nemzeti egységkormányt létrehozni.

TERRORISTÁKAT” ÖLTEK MEG SZLOVJANSZKNÁL

Az ukrán biztonsági erők öt „terroristát” megöltek csütörtökön a Donyeck megyei Szlovjanszknál, az ország keleti részében folyó terrorellenes művelet keretében – közölte az ukrán belügyminisztérium.

E közlemény szerint a hadsereg és a belügyminisztérium alá tartozó egységek az illegális oroszbarát fegyveres csoportok három útzárát semmisítették meg a város északkeleti részén. A harcok közben a biztonsági erők egyik tagja megsebesült.

Helyszíni jelentések előzőleg arról számoltak be, hogy több irányból páncélozott harcjárművek tartottak a város felé. Az AFP fotóriportere öt harckocsit látott, amelyek észak felől törték át az oroszbarát szakadárok egyik úttorlaszát. A városházát megszállva tartó szeparatisták rohamra készülnek. A szakadárok szóvivője azt mondta, hogy a helyi önkormányzat polgári alkalmazottait arra utasították, hagyják el az épületet, fegyvereseik viszont a helyükön maradnak.

A szakadároknak a Szlovjanszk és Szvjatohirszk közötti útzáránál lövöldözés tört ki, amelyben ketten vesztették életüket és többen megsebesültek. A szeparatisták helyi „önvédelmének” egyik képviselője szerint ismeretlen fegyveresek támadtak az ellenőrzőposztjukra az út melletti erdősávból. A városban szakadozik a mobiltelefon-kapcsolat, ami miatt nehéz információkhoz jutni. A város fölött katonai helikopterek köröznek.

Előző este ismeretlen fegyveresek Szlovjanszknál rálőttek az ukrán nemzeti gárda két helikopterére. A gépek jelentéktelen sérüléseket szenvedtek, a személyzet sértetlenül megúszta a támadást. A belügyi tárca előző nap közölte, hogy a hatásköre alá tartozó különleges erők kiszorították a fegyveres szakadárokat a Donyeck megye északi részén lévő Szvjatohirszk városából. A műveletben senki sem sérült meg.

Szlovjanszk önkényesen kinevezett szeparatista polgármestere, Vjacseszlav Ponomarjov azzal fenyegetőzött, hogy „helyben agyonlövi” azokat, akiknél röplapot talál. Előző nap a terrorellenes művelet keretében röplapokat osztottak ki a lakosoknak, amelyekben az áll, hogy őrizzék meg nyugalmukat, lehetőleg maradjanak otthon, ne engedjenek a provokációknak, és ne engedelmeskedjenek a törvénytelen, önkényesen létrejött helyi vezetés képviselőinek.

MARIUPOLBAN VISSZAFOGLALTÁK A VÁROSHÁZÁT

Az ukrán rendőrség áldozatok nélkül visszafoglalta a szakadároktól a Donyeck megye déli részén lévő Mariupol városházát. A városban a belügyi erők folytatják a helyzet normalizálását. Közben a megye északi részén lévő Artemivszkben az éjszakai órákban több tucat, a védelmi minisztérium közlése szerint mintegy 50–100 fegyveres orosz katonákkal az élen megtámadott egy katonai fegyverraktárt. Az ukrán katonák visszaverték a támadást, amelyben az eddigi adatok alapján az egy tagjuk sérült meg.

OROSZ HADGYAKORLAT DÉLKELET-UKRAJNA HATÁRÁNÁL

Hadgyakorlat kezdődött a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban, válaszul az ottani helyzet kiéleződésére – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. Az erőszak alkalmazása Délkelet-Ukrajnában aggodalomra ad okot, és Oroszország kénytelen reagálni ezekre az eseményekre – közölte.

Az Ukrajnával határos régiókban Oroszország Déli és a Nyugati Katonai Körzeteinek összfegyvernemi harcászati zászlóaljai kezdtek gyakorlatot. Sojgu nem ismertette azok létszámát, de arról beszámolt, hogy adataik szerint „a délkelet-ukrajnai békés lakosság ellen több mint 11 ezer fős, automata fegyverekkel felszerelt ukrán csapatok veszek részt”.

ASHTON: A FEJLEMÉNYEK SÚLYOS AGGODALOMRA ADNAK OKOT

Súlyos aggodalomra adnak okot a kelet-ukrajnai fejlemények, az emberrablásokról, kínzásokról és gyilkosságokról érkező híradások – közölte az unió külügyi főképviselője. Catherine Ashton külön kiemelte a megkínzott és megölt Volodimir Ribak és Pavel Kovelko esetét, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hasonló esetekben független és átlátható vizsgálatnak kell maradéktalanul fényt derítenie a történtekre, az elkövetőket pedig bíróság elé kell állítani.  

Nyitókép: Koromfekete füst gomolyog a Szlovjanszk közelében kialakított korábbi ellenőrzőpontnál felgyújtott abroncsokból. Az ütközetben állítólag öt oroszbarát „aktivista” meghalt, egy ukrán katona m