2024. március 28., csütörtök

Patthelyzet a nemzeti frekvencia ügyében

A Köztársasági Műsorszórási Ügynökség (RRA) Tanácsa szerdai ülésén sem döntött arról, hogy a Nova vagy a Kopernikus TV kapja a nemzeti frekvenciát. Ezúttal azért nem, mert a Tanács egyik televízióállomás fellebbezését sem fogadta el. A Nova és a Kopernikus azért fogalmaztak meg panaszt, mert a Tanács eddigi ülésein nem döntött a nemzeti frekvencia odaítéléséről. Azzal, hogy a panaszokat nem fogadták el, lezárult az aktuális pályázási eljárás, írja a Beta hírügynökség.

Goran Karadžić, az RRA Tanácsának elnöke elmondta, hogy az RRA hamarosan a Köztársasági Távközlési Ügynökséghez (RATEL) és a telekommunikációs minisztériumhoz fordul, hogy kiírhatja-e az új pályázatot a nemzeti frekvencia odaítélésére.

Az RRA Tanácsának februárban kellett volna döntenie a szabad nemzeti frekvencia odaítéléséről. A megismételt, második pályázat alapján a Nova és a Kopernikus pályáztak. A szavazás alkalmával mindkét adó 4-4 szavazatot kapott, a Tanács kilencedik tagja azonban tartózkodott a szavazástól. A frekvencia odaítéléséhez öt szavazatra van szükség.

A Nova TV tavaly december közepén kezdte el a műsorsugárzást. Amiatt, hogy azóta sem sikerült frekvenciához jutnia, a közelmúltban levette műsorról a népszerű Szulejmán sorozatot.