2024. március 29., péntek

Módosítják a támogatásokról szóló rendeletet

Úgy tűnik, sikerrel jár a Pančevački ratari mezőgazdasági termelők egyesületének a mezőgazdasági minisztériumhoz intézett követelése, amely az idei évi agrártámogatásokról szóló rendeletek egyes részleteinek módosítására vonatkozott. A cél az volt, hogy minden bejegyzett termelő egyforma feltételekkel juthasson támogatásokhoz.

Követelésük elsősorban az ártámogatott üzemanyag- és a műtrágyavásárlást szabályozó rendeletre vonatkozik, mert mint kifejtik, sok termelő arra kényszerült, hogy az idei évi termeléshez szükséges műtrágyát termelésszervező szövetkezetekben hitelre vagy terményalapú cserére hozták ki, ami után nem jár adómemóriás pénztárgépszámla. Ezért a rendeleteket egységesíteni, és minden termelőre érvényessé kell tenni. Tehát a Pančevački ratari azt követelte, hogy ne csupán az adómemóriás pénztárgépszámla tulajdonosai jussanak hozzá a prémiumhoz.

A mezőgazdasági minisztérium tegnap kiadott közleménye értelmében hamarosan várhatók a javasolt módosítások, és a termelők a benyújtott áruszámlák vagy rakománylevelek benyújtása révén is jogosulnak az ártámogatott üzemanyag-vásárlásra. Tehát azok is számíthatnak szubvencióra, akik nem tudnak adómemóriás pénztárgépszámlát felmutatni, mert az üzemanyag-vásárlást készpénzbefizetést mellőzve, számlaközi átutalások révén valósították meg.

A műtrágyavásárlási támogatás valamennyi műtrágyafajtára érvényes lesz, és a szubvenció igénylésekor – akárcsak az üzemanyag-vásárlás során – nem csupán az adómemóriás pénztárgépszámlát fogadják el.

A minisztériumi közlemény nem részletezi, hogy mikorra várható a módosítások elfogadása.