2024. április 20., szombat

Megoldhatók a problémák

A munkaadók, a kormány és a szakszervezetek nyilvános párbeszéde nyújthat megoldást – hangzott el a szociális-gazdasági tanács ülésén

A Tartományi Szociális-gazdasági Tanács tizennyolcadik ülésén a gazdasági mutatók elemzése mellett a szerkezetátalakítás alatt álló cégek kérdése is felvetődött. A tanácskozás kedden zajlott le a Tartományi Képviselőházban.

Ratko Filipović, a Vajdasági Gazdasági Kamara (VGK) elnöke az újságíróknak kifejtette, hogy a tanácskozás tulajdonképpen a tartomány 2014-es eddigi gazdasági tevékenységét elemzi.

– A tanácskozás során különböző kimutatások segítségével megvitatjuk, hogy melyek voltak azok a területek, amelyeken veszteséget könyveltünk el, azokra is rámutatunk, amelyeken jó volt a teljesítmény. Az eredmények átvizsgálása pedig arra serkent bennünket, hogy a jövőben nyereségesebben dolgozzunk.

Stevo Krstin, a Munkaadók Uniójának elnöke is a szerkezetátalakítás alatt lévő vállalatok problémáját tartja a tanácskozás egyik sarokkövének. Elmondta, hogy nem könnyű megoldást találni az érintett 153 cég problémájára. Krstin rámutatott arra, hogy említett vállalatok között különbségekkel kell számolni. Vannak olyanok, amelyek felveszik a versenyt a piac követelményeivel, és képesek állami segítség nélkül is működni. Vannak olyan cégek is, amelyek ma sikeresen gazdálkodnak, de képtelenek bizonyos adósságok törlesztésére, mivel a magánosítás során az illetékesek egyes problémákkal nem foglalkoztak tüzetesen.

– Végül vannak olyan cégek is, amelyek állami segítség nélkül csődbe jutnak. Úgy vélem, hogy fel kellene számolni azokat a vállalatokat, amelyek nem termelnek hasznot, csak az állam pénzét pazarolják. Persze a dolgozókról sem szabad megfeledkezni. Emellett azoknak a cégeknek kell segítséget nyújtani adósságaik tisztázásával, amelyek piacképesek – nyilatkozta Krstin.

Miroslav Vasin tartományi gazdasági titkár a sajtóképviselőkhöz intézett nyilatkozatában szintén megemlítette az átszervezés alatt álló cégek kérdését, és hangsólyozta, hogy ezeknek jelentős része a tartományban található. Meggyőződésének adott hangot, hogy ha a köztársasági kormány az idén elfogadja a csődeljárásról és a magánosításról szóló törvényeket, az érintett vállalatok fokozatosan kilábalhatnak azokból a gondokból, amelyekkel eddig szembe kellett nézniük. Vasin szerint a problémák elharapódzásához az is hozzájárult, hogy az előző kormány nem foglalkozott kellő komolysággal velük. Szerinte ha az új köztársasági kormány, a tartományi kormány és az önkormányzatok az új törvényekkel összhangban járnak el, mérsékelhetők a jelenlegi nehézségek.

Slavko Vlaisavljević, a Függetlenség Szakszervezet alelnöke az újságíróknak elmondta, hogy a kormány társadalmi felelősségének mértékén múlik, hogyan fogja megoldani a kérdéses vállalatok problémáit. Úgy vélte, hogy ha a munkaadók, a kormány és a szakszervezetek képesek nyilvánosan, a munkások érdekeit szem előtt tartva tárgyalni, lehetséges lesz egy mindenki számára megfelelő döntés meghozatala.

– Hisszük azt, hogy a vállalatok és az állam képes lesz olyan párbeszéd fenntartására, amellyel elkerülhető lesz a cégek összeomlása. Már csak azért is, mert a problémás vállalatok nagy része pont az államnak tartozik.